Stresszes ukrán katonákat kezelnek Beregszászon

Vágólapra másolva!
Kéttucatnyi katonát kezelnek a Beregszászi Megyei Pszichiátriai Kórházban. Mindannyian kelet-ukrajnai hadszíntér első vonalaiból kerültek ide, főleg poszttraumás stressz szindrómával.
Vágólapra másolva!

A 128. sz. Munkácsi Hegyivadász Dandár kéttucatnyi katonáját kezelik a Beregszászi Megyei Pszichiátriai Kórházban, jelentette az egyik helyi önkéntes segélyszervezet. A kelet-ukrajnai hadszíntér első vonalaiból kivont katonák két hete érkeznek folyamatosan a beregszászi intézménybe, írja a Beregovo.today hírportál. Közülük jelenleg tizenötöt kezelnek a kórház központi részlegében, míg tucatnyit a szomszédos, csikós-gorondi kirendeltségen.

A katonákat meglátogató önkéntes segítők szerint többségük poszttraumás stressz szindróma jeleit mutatja, de vannak köztük olyanok is, akik idegösszeomlás után lábadoznak. A beregszászi kórházba került katonák eredményes rehabilitációjához minden gyógyszer és gyógyászati eszköz rendelkezésre áll.

A segélyszervezet szerint azonban nagy szükségük lenne olyan hétköznapi dolgokra, amit zsebpénz hiányában nem tudnak maguknak beszerezni. Ezért olyan adományozók jelentkezését várják, akiknek módjukban áll tisztálkodó szerekkel, fehérneművel, mobiltelefonos feltöltőkártyákkal, esetleg édességekkel hozzájárulni a sokat szenvedett katonák kórházi hétköznapjainak megkönnyítéséhez. Ilyen „luxuscikkeket” ugyanis a kórház nem képes biztosítani a számukra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!