Nem találják a dachaui kaputolvajokat

-
A kapu a lopás után
Vágólapra másolva!
Dachau egykori koncentrációs táborának kapuja ügyében tízezer euróra emelték a nyomravezetői jutalmat.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettesek november első hétvégéjén szerelték le a 190 centiméter magas és 95 centiméter széles fekete kovácsoltvas kaput, amely az egykori tábor területén kialakított emlékhely főbejáratánál állt. A kapun szerepel az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) hírhedt náci jelmondat.

Az elkövetőknek át kellett mászniuk a főbejáraton, hogy megközelítsék a kaput, amelyet valószínűleg gépjárművel szállítottak el - áll a lopás után kiadott közleményben, amelyben a lakosság segítségét kérték a bűncselekmény felderítéséhez.

A kapu a lopás után Forrás: AFP/Christof Stache

A lopás "a romboló energia új minőségét" jelenti, hiszen a táborkapu "a foglyok szenvedésének legfőbb jelképe" - fogalmazott korábban az emlékhely vezetője, Gabriele Hammermann.

A dachaui az első állandó koncentrációs tábor volt a náci Németországban, 1933 márciusában, Hitler hatalomra jutása után néhány héttel hozták létre Münchentől 20 kilométerre egy volt lőszergyár területén. A háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára Dachauban. Elsősorban zsidókat hurcoltak a táborba, de romákat, melegeket, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben szállítottak oda a birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.