Az orosz külügyminiszter megvádolta a Nyugatot

LAVROV, Szergej Moszkva, 2014. december 18.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (j) fogadja szerb partnerét, Ivica Dacicot Moszkvában 2014. december 18-án. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Ivica Dacic és Szergej Lavrov
Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta pénteken a Nyugatot, hogy megsérti az ukrajnai válság rendezésében vállalt kötelezettségeit.
Vágólapra másolva!

Szergej Lavrov azután beszélt erről sajtótájékoztatóján, hogy Moszkvában tárgyalt Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel.

Lavrov úgy fogalmazott, hogy Moszkva "nem lát" semmilyen Ukrajnával kapcsolatos vitát a Nyugattal, viszont egy sor olyan cselekedetet vagy éppen tétlenséget tapasztal, amellyel a Nyugat megsérti saját maga által vállalt kötelezettségeit.

Ivica Dacic és Szergej Lavrov Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Lavrov azt is közölte, hogy Oroszország készen áll az EBESZ ukrajnai ellenőrző missziójának kibővítésére, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Szerbia EBESZ-elnöksége sikeres legyen. A balkáni ország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöki tisztét tölti be jövőre.