A hókotró sofőrje nem vette észre, hogy a kifutóra tévedt

Vágólapra másolva!
Elvesztette tájékozódását és nem hallotta a felé közelítő repülőgépet – vallotta Moszkvában egy amatőr videofelvétel tanúsága szerint annak a repülőtéri hókotró gépnek a vezetője, amely a Total francia olajipari cég vezetőjét szállító repülőgép moszkvai szerencsétlenségét okozta.
Vágólapra másolva!

A Total elnök-vezérigazgatójának, a 63 éves Christophe de Margerie-nek a gépe felszállás közben egy hókotrónak ütközött hétfőn éjjel, ködös időben a moszkvai vnukovói nemzetközi repülőtéren. A Falcon 50 típusú, Párizsba induló repülő fedélzetén a vállalatvezetőn kívül háromfős személyzet tartózkodott, mindannyian meghaltak.

Nem tudta, merre jár

"Elvesztettem a tájékozódásomat, és nem vettem észre, hogy rámentem felszálló pályára" - mondja a hókotró 60 éves vezetője a kihallgatásáról kiszivárgott, minden bizonnyal mobiltelefonnal készült felvételen.
A férfi, aki az ügyészség közlése szerint ittas volt a baleset idején, a Pervij Kanal orosz televízió szerint tíz éve dolgozik a vnukovói repülőtéren. A bíróság szerdán dönt esetleges letartóztatásáról.
"A repülőgép épp felszállni készült, de gyakorlatilag nem láttam és nem is hallottam, mert járt a gépem, és fény sem volt" – mondta a felvételen férfi, de nem derül ki, hogy a Falcon 50 jelzőfényeiről vagy a felszállópálya megvilágításáról beszélt. "És aztán ütközést éreztem" – mondta még a férfi.

Ihatott néhány kortyot

A hókotró vezetőjének ügyvédje, Alekszandr Karabanov elmondta, hogy védence krónikus szívelégtelenségben szenved. Azt elismerte, hogy a férfi ihatott "néhány korty" alkoholt.
Az orosz nyomozók és a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) kedd este Moszkvába érkezett szakértői a hókotró vezetőjének szerepét, a légiirányítók felelősségét, az esetleges pilótahibát és az időjárási körülményeket vizsgálják – mondta el az egyik francia szakértő az orosz televíziónak.