Afganisztán kiutasítja a The New York Times tudósítóját

Vágólapra másolva!
Afganisztán 24 órát adott Matthew Rosenbergnek, a The New York Times című amerikai lap tudósítójának, hogy távozzon az országból, miután nem működött együtt az egyik cikkét érintő vizsgálattal.
Vágólapra másolva!

Rosenberget behívatták kedden a kabuli főügyész irodájába, hogy kikérdezzék egyik írásáról, amely szerint afgán kormányzati és elnöki hivatali tisztségviselők átmeneti kormány megalakításának terveiről tárgyalnak arra az esetre, ha nem sikerül rövid időn belül túljutni az elnökválasztás utáni holtponton.

A tudósító, aki három évet töltött a The New York Times kabuli irodájában, közölte, hogy a főügyész a kiutasítás ügyében még nem lépett vele közvetlen kapcsolatba. Előzőleg, kedden a hivatalban azt mondták neki, hogy nem hagyhatja el az országot, amíg nem fedi fel forrásait.

„A riport sérti nemzetbiztonsági érdekeinket, mert a választás problémája még nem oldódott meg, és a tárgyalások igen bonyolult szakaszban vannak” – mondta a Reuters hírügynökségnek telefonon Basír Azízi főügyészi szóvivő.

Washington bírálja azt a módot, ahogy az afgán kormány a helyzetet kezeli, az ENSZ pedig ellenőrzi az elnökjelöltekre leadott mind a nyolcmillió voks újraszámolását, ami – a szemben álló választói táborok éber figyelme mellett – lassan halad.