Párizsban landolt a Tel-Avivba tartó gép

Vágólapra másolva!
A gázai rakéták veszélyeztetik az izraeli légiforgalmat, s emiatt Tel-Aviv helyett Párizsba szállt a Delta Airlines amerikai légitársaság egyik járata - közölte a Háárec című újság honlapja kedd délután.
Vágólapra másolva!

Az American Airlines, a Delta Airlines, a U.S. Air és a United Airlines felfüggesztette Izraelbe tartó és onnan repülő járatait kedden. A Delta Tel-Avivba tartó gépét Párizsba irányították, miután egy gázai rakéta roncsa becsapódott a repülőtérhez közeli Jahúd nevű település egyik házának kertjébe.

Figyelmeztetés

Az amerikai szövetségi légügyi hivatal az eset után figyelmeztetést adott ki a légitársaságoknak. Izrael számára a légiközlekedés különösen fontos, mivel a zsidó államból a szárazföldön csak Jordániába és Egyiptomba lehet eljutni. Másik két szomszédjával, Libanonnal és Szíriával nem békeszerződés, hanem csak tűzszüneti megállapodás szabályozza a határforgalmat.

A reptértől tíz kilométerre

Noha az egyik rakéta egy nagyobb maradványa éppen a Ben Gurion nemzetközi repülőtértől tíz kilométerre lévő Jehúdban ért földet, kedden délutánig valószínűleg az intenzív gázai harcok nyomán drasztikusan, mintegy felére csökkent az izraeli civilekre lőtt gázai rakéták száma.

Még egy-két hét

Egy a kettes tévécsatornának nyilatkozó katonatiszt szerint további egy-két hétre van szükség a gázai katonai célok teljesítéséhez. Vasárnap Mósa Jaalon védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a katonák a következő két-három napban felszámolják az Izraelbe vezető alagutak többségét. Uri Gordon, a Gázai övezet északi részén harcoló egység parancsnoka egy a terepen tartott, s a tízes tévécsatorna által is közvetített sajtótájékoztatón közölte, hogy már megtalálták a területükön lévő alagutak többségét, és meg fogják semmisíteni azokat.

Újabb halott

Kedd délután egy újabb katona halálát jelentette be az izraeli média, és ezzel huszonnyolcra nőtt az elesettek száma.