Királyi partival ünneplik az egyéves kisherceget

Egy éves György herceg
London, 2014. július 22. 2014. július 21-én közreadott kép Vilmos cambridge-i hercegről és feleségéről, Katalin hercegnőről, valamint gyermekükről, György Sándor Lajosról a Londoni Természetudományi Múzeum lepkekiállításán július 2-án. A hercegi pár gyermeke, aki a harmadik a brit trón várományosainak sorában, július 22-én tölti be első életévét. (MTI/EPA/John Stillwell)
Vágólapra másolva!
Kedden egyéves a legifjabb brit trónörökös, György herceg. A szülinapját partival ünneplik meg, a legrangosabb vendég a nagymamája lesz.
Vágólapra másolva!

Újabb fotók jelentek meg Cambridge hercegének és hercegnőjének első gyermeke, a brit trónutódlási sorban harmadikként szereplő György herceg első születésnapja alkalmából. A cambridge-i hercegi pár kedden tart születésnapi partit György hercegnek a Kensington-palotában. A díszvendég a dédnagymama, II. Erzsébet brit királynő lesz.

A hétfőn este közzétett két új hivatalos fotó egyikén a kis herceg édesanyja ölében ülve nyúl egy pillangó után, amely apja, Vilmos herceg kézfején pihen. A másik kép szintén szüleivel együtt ábrázolja Györgyöt. A fényképek a londoni Természettudományi Múzeumban készültek néhány hete.

Forrás: MTI/EPA/PA/John Stillwell

Katalin hercegnő áprilisban lett a múzeum védnöke. "Igazi öröm volt vendégül látni július elején pártfogónkat és családját. Úgy tűnt, hogy élvezték a látogatást, színpompás pillangók repkedtek körülöttük, miközben megtekintették a trópusi növényeket" - idézte a BBC a vizitről Sir Michael Dixtont, a múzeum igazgatóját.

Vilmos herceg és Katalin hercegnő közleményben köszönte meg a sok jókívánságot, amelyet a kis herceg születésnapja alkalmából kaptak. Úgy fogalmaztak: szeretnék megragadni az első születésnapot arra, hogy mindenkinek megköszönjék a Györgynek és családjuknak szóló meleg és nemeslelkű jókívánságokat, amelyek otthon és a tengerentúlon is áradtak feléjük, bármerre is jártak.

A királyi párt és gyermekét meleg fogadtatásban részesítették első közös külföldi útjukon Új-Zélandon és Ausztráliában is.

György herceget először 2013. július 23-án mutatták be a nyilvánosságnak a londoni St. Mary kórház lépcsőin. A kis herceg a harmadik a brit trónutódlási sorrendben, és a királynő, valamint az uralkodó elsőszülött fia, Károly trónörökös és Károly elsőszülött fia, Vilmos herceg után majdan ő is az Egyesült Királyság uralkodója lesz.