Snowden Putyinnal szakmázgatott az orosz tévében

Vágólapra másolva!
A lehallgatási botrány kirobbantója az orosz tévében felvételről olyat kérdezett Putyintól, hogy az orosz elnök dicsérni tudja saját magát. Az orosz menedékjogot élvező Snowden a bírálói szerint ezzel hivatalosan is "a Kreml propagandaeszközévé vált".
Vágólapra másolva!

Edward Snowden, az amerikai titkos adatgyűjtés leleplezője is kérdezett Vlagyimir Putyintól a Közvetlen kapcsolat című csütörtöki televíziós adásban, a Moszkvában menedékjogot kapott informatikus az orosz titkosszolgálatok tevékenységéről érdeklődött az elnöknél.

Snowden – miután hosszasan bírálta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) általa nyilvánosságra hozott megfigyelési programját – egy vélhetően felvételről közölt videoüzenetben azt kérdezte az orosz elnöktől, hogy Moszkva folytat-e tömeges adatgyűjtést magánemberek millióinak kommunikációjáról.

Putyin – akinek le kellett fordítani az angol nyelven feltett kérdést, miután arra hivatkozott, hogy nem az amerikai angolhoz van szokva – válaszát azzal kezdte: "Snowden úr, maga egy volt kém, annak idején én is egy titkosszolgálatnak dolgoztam, beszéljünk szakmai nyelven."

Majd kifejtette, hogy Moszkva nem folytat tömeges megfigyelési programot, az orosz titkosszolgálatok szigorú törvényes felügyelet alatt működnek, és bár bűnözők ellen bevetnek különleges eszközöket, ezt csak bírói felhatalmazással tehetik meg. Azt is hozzátette, hogy Moszkva sem anyagi, sem technikai szempontból nem rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, mint az Egyesült Államok.

Ugyanakkor az adást követően – amelyben Putyin betelefonálók kérdéseire válaszolt élőben – a Twitteren egyesek felemlegették, hogy az Egyesült Államok hasonló érvekkel védte a saját megfigyelési programját, és szintén arra hivatkozott, hogy az törvényes keretek között, bírói felügyelet alatt működik.

Mások pedig azt vetették Edward Snowden szemére, hogy az NSA volt szerződéses munkatársa tévészereplésével kvázi hivatalosan is "a Kreml propagandaeszközévé vált".

A Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokból egyebek mellett kiderült, hogy az NSA az Egyesült Államokban és világszerte milliók telefonos és internetes kommunikációjáról gyűjtött adatokat, és többek között a brazil elnök és a német kancellár telefonját is lehallgatta.

Orosz ellenzékiek gyakran vádolják azzal a moszkvai hatóságokat, hogy megfigyelik őket, és korlátozzák a tevékenységüket. A legnagyobb orosz közösségi oldal, a VK alapítója egyébként nem sokkal a tévéadás előtt hozta nyilvánosságra, hogy az orosz titkosszolgálat meg akarta szerezni a cégtől kijevi tüntetők személyes adatait – bár ez annyiban nem mond ellent a Putyin által mondottaknak, hogy Moszkva terroristáknak tartotta a kijevi tüntetőket.