Amerika közelítené Grúziát a NATO-hoz

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok arra biztatja a szövetséges államokat, hogy támogassák Grúzia decemberi meghívását a NATO-tagság előszobáját jelentő tagsági akciótervbe (MAP) - mondta Robert Gates amerikai védelmi miniszter Budapesten. Az amerikai politikus elégedett azzal, hogy Oroszország, úgy tűnik, teljesíti a békemegállapodásban rögzített kötelezettségeit, és kivonja csapatait Grúzia területéről. Davit Kezerasvili grúz védelmi miniszter a találkozó után az MTI-nek elmondta: igaz, hogy az orosz csapatok elkezdték a kivonulást, de még mindig Grúzia területén vannak. Ha az oroszok a csapatkivonást nem fejezik be a békeszerződésben meghatározott időpontig, akkor nem katonai, hanem diplomáciai megoldást kell találni a kérdésre - tette hozzá.

Szintén a NATO-csúcson derült ki, hogy a korábbi tervekkel szemben Magyarország öt év alatt összesen 0,2 százalékkal növeli védelmi kiadásainak GDP-arányos összegét. Erről a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter tájékoztatta a NATO főtitkárát.