Államosítás vetett árnyékot a bécsi csúcsra

Vágólapra másolva!
Az energiahordozók kitermelése árnyékolta be az EU és a latin-amerikai országok vezetőinek bécsi találkozóját. A csúcstalálkozón több mint 60 állam- és kormányfő jelent meg, és kereste a gazdasági együttműködés lehetőségeit.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió, valamint a latin-amerikai és a karibi térség államai közötti együttműködés fejlesztésének fontosságáról beszéltek pénteken, Bécsben a két térség több mint 60 állam- és kormányfőjének csúcsértekezletén (EU-LAK). A rendezvényen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Somogyi Ferenc külügyminiszter is.

Az osztrák tömegtájékoztatás szerint a bécsi nyilatkozatban, egyebek között szorosabb együttműködést javasolnak a béke és a stabilitás, a demokrácia és az emberi jogok kibontakoztatása érdekében. Erősítenék az együttműködést a terrorizmus és a kábítószerek terjedése elleni küzdelemben, a környezetvédelem, az energiaszektor, a regionális integráció, a növekedés és a foglalkoztatás, valamint a szegénység elleni küzdelem, az oktatás és a kultúra terén is.

A BBC News híradása szerint ugyanakkor a találkozót beárnyékolta a bolíviai gázkitermelés visszaállamosítása, és egy új olajcégekre kivetett venezuelai adó. Várhatóan nem sikerül közös kereskedelmi egyességet sem kötni, a dél-amerikai földrész országai ugyanis megosztottak: egyesek - például Chile és Kolumbia - támogatják, mások - Bolívia, Venezuela - ellenzik a külföldi - így az európai - cégek befektetéseit.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!