Torontó a melegek révén lábalna ki a válságból

Vágólapra másolva!
Túlóráznak a torontói anyakönyvvezetők, hogy eleget tehessenek a melegházasságokat engedélyező bírósági döntés következtében ötszörösére nőtt igényeknek. A kanadai nagyváros a meleg párok esküvői turizmusában látja az egyik lehetőséget a kilábalásra a tüdőgyulladás-járvány okozta gazdasági válságból - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A torontói anyakönyvi hivatalok rendkívüli nyitvatartással készülnek az azonos nemű párok ostromára ezen a hétvégén, amikor egymillió embert várnak a világ minden tájáról a homoszexuálisok nagy nemzetközi ünnepére, a karneváli hangulatú Gay Pride-ra. Ontarióban a házasságkötéshez nem szükséges kanadai állampolgárság vagy ontariói állandó lakhely. A büszkeségnapi fesztivál akár 55 millió dollár bevételhez is juttathatja a pangó idegenforgalmú várost és jó alkalom a járvány sújtotta Torontónak arra, hogy megmutassa a világnak életerejét.

Az ontariói fellebbviteli bíróság döntését követő napokban 175 azonos nemű párnak adták ki az engedélyt házasságkötésre Torontóban, köztük 10 párnak az USA szomszédos államaiból, valamint brit, kínai és Kajmán-szigeteki állampolgároknak. Toronto maximálisan ki akarja használni a melegturizmust, hogy kilábaljon a válságból, amelybe az atípusos tüdőgyulladás-járvány taszította.

A SARS egyedül Ontario tartományban 38 halálos áldozatot követelt, arányaiban többet, mint bárhol másutt a világon. A újjáéledés további jeleként július 30-án a SARS-tól amúgy rettegő Rolling Stones ad nagyszabású ingyenes koncertet Torontóban. Mike Jaggerék, akik a járványveszély miatt több ázsiai koncertet is lemondtak, így akarnak segíteni kedvenc városuknak a talpraállásban.