Ingyen repülőjegyek New York idegenforgalmának fellendítésére

Vágólapra másolva!
New York vezetése és a Delta légitársaság megegyeztek, hogy az elkövetkező fél évben 10 ezer ingyen repülőjegyet fognak kiosztani különböző akciók során a nagyváros óriási mértékben visszaesett idegenforgalmának fellendítése érdekében.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Delta légitársaság ingyen repülőjegyeket ad a New York, Boston és Washington között közlekedő körforgalmú járatára. Ezt Leo Mullin, a társaság igazgatója jelentette be keddi sajtótájékoztatóján, amelyen Rudolph Giuliani New York-i polgármester is részt vett. A nagyváros vezetése és a társaság azért kötött megállapodást, hogy ezzel is fel tudják lendíteni kissé New York idegenforgalmát, amely a terrortámadások óta eddig sosem tapasztalt mértékben visszaesett.

Mullin azt mondta, 10 ezer ingyen jegyet fognak kiadni az elkövetkező hat hónapban, rádióadásokban elhanzó játékok, rendezvények alkalmával, valamint speciális web-oldalak és a Delta által szervezett akciók segítségével. A többi légitársasághoz hasonlóan a Delta is bevételei jelentős visszaesését könyvelhette el szeptember 11. óta, és ez 13 ezer alkalmazottjának elbocsátásával járt szeptember hónapban.

[origo]