Elege lett a nézőknek a 12 meztelen férfiből, óriási botrány Isabelle Huppert előadása közben

Vágólapra másolva!
Isabelle Huppert az egyik legnagyobb francia színésznő, sokszoros César-díjas, de jelölték Oscar-díjra is, és amellett az egyik legjobb színpadi színésznő is. Ez tény. Romeo Castellucci nagy rendező, ez is tény. Tavaly Vidnyánszky Attila is a Nemzeti Színházba hívta. A MITEM-en, a Színházi Olimpián óriási sikerrel játszották a Bros című mélyen humanista előadást.
Vágólapra másolva!

Isabelle Huppert először egy Molière-darabban szerepelt a Comèdie-Française 1971-72-es évadában, azóta - filmes karrierje mellett - gyakorlatilag kétévente valamilyen klasszikus darabban szerepel színpadon, általában a legnagyobb rendezők előadásaival. Romeo Castellucci tehát az, mármint nagy rendező; zavaros, korai produkciói után az elmúlt nyolc-tíz évben gyakorlatilag a legtöbb előadása remekmű. A Bros mellett a müncheni Tannhauser-rendezését az egyik legemberibb, legszebb Wagner-produkciójának tartják, a konzervatív Wagner-rajongók is felállva ünnepelték Castelluccit.

De mindebből nem feltétlenül következik, hogy közös produkciójuk is remekmű lesz, főleg, hogy Castellucci visszatért pályája korai szakaszához.

CSAK EMBEDDEL
Fotó: youtube.com/parisandallthatjazz / youtube.com/parisandallthatjazz

Ugyanis az egyik legnagyobb francia klasszikust, Racine Bérénice-ét nehezen magyarázható módon vitte színpadra.

A Le Figaro több beszámolója szerint is nem véletlenül okoz komoly fölháborodást.

Az eddig  a „Théâtre de la Ville de Paris”-ban játszott Bérénice nem elsősorban Isabelle Huppert - egyébként sajátos - szereplését, hanem azt az adaptációt kérdőjelezi meg, amely kritikusok szerint nemcsak Racine és a klasszikus színházi rendezés „megcsúfolása”, hanem LMBTQ-propagandát is terjeszt.  

(Bérénice  - magyarul Bereniké néven ismert - misztikus zsidó királynő, II. Agrippa (II. Heródes) testvére volt. Szerelmi viszony fűzte Titushoz, Vespasianus császár fiához. Titus azonban inkább a hatalmat választotta a szerelem helyett, ez Racine csodálatos tragédiájának a lényege.)
 

„Szokatlan jelenetet” láthatunk a „Théâtre de la Ville de Paris” zsúfolásig megtelt színházban - írta a Le Figaro. Romeo Castellucci rendezésében, Isabelle Huppert-rel a főszerepben, igazán minden adott lett volna a sikerhez, de, ahogy Anthony Palou, a „Le Figaro" kritikusa fogalmazott, „az vesse ránk az első követ, aki értette, hogy mi zajlik itt, mi semmit sem értettünk…a rendező bebizonyította, hogyan lehet az aranyból ólmot csinálni”.

„Elkezdődik a darab, majd néhány szép vizuális effektustól eltekintve a nézők egy része rögtön halálos unalomba süpped. A színpadon Isabelle Huppert meggyőzően monologizál, hol egy radiátort, hol egy mosógépet hozva a színpadra. Szintetizátorral módosított hangja időnként fémes, de finoman szólva is egyre kevésbé érthető. Háromnegyed óra után néhányan elhagyták a termet, előttem ülő nézőtársam pedig egyre inkább ingerültté válik…” – írja a „Le Figaro” kritikusa.   

Ahogy a római korban játszódó történet szála előrehalad, és a darabban Titus (Vespasianus császár fia) elhagyta Bérénice-t, (Isabelle Huppert) dadogni kezd…. Nem fér hozzá kétség, hogy érteni kellene, amit mond, ezt egy néző meg is elégelte: - „Egy szót sem értünk abból, amit mondasz, Isabelle!” A terem egy része felháborodik. „Fogja be a pofáját”,  „csendet"! 

Aztán néhány vulgárisabb sértés is elhangzik, ők szidják a produkciót. Isabelle Huppert egyébként folytatta az előadást; úgy tett, mintha semmi nem történt volna. 

Pár pillanattal később egy tucat férfi vetkőzni kezdett, végül teljesen meztelenül álltak a színpadon, a színésznő pedig sztoikusan, némán bámult a közönségre. (A 12 meztelenre vetkőzött férfi a római szenátust szimbolizálta.) A rendező valószínűleg tragikusnak szánta ezt a jelenetet, de miután az egyik néző nevetésben tört ki, ez átterjedt a közönségre is, és ez kitartott a darab végéig. „Ne rám nézzenek!" - kiabálja többször is a furcsa Bérénice. A nézők fújolnak és nevetnek. 

Amikor végre leeresztették a függönyt, egy kivetített felirat jelent meg: „ Isabelle Huppert, maga a világszínház, maga a színésznő.”
 A darab végén  a közönség egy része hevesen kifütyüli a színészeket, mások felállnak és tapsolnak és (tegyük hozzá, hízelkedő és hazug) „Bravó Isabelle, fenséges vagy!" kiáltásban törnek ki, de olyan is van, aki azt kiabálja a háromszor is visszajövő Isabelle Huppert-nek, hogy „válassza meg jobban a szerepeit!"
 

„Amikor a lámpák újra kigyulladnak a nézőtéren, a „harc” tovább folytatódik, hátsó nézők szidalmazni kezdik az elöl ülőt: „Hogy meri megszólítani Isabelle Huppert-t? És miért ezt a darabot nézte meg, ha tudta, hogy mi vár rá? - majd jön a válasz is:- „Ti mind gusztustalan, gazdag, belvárosi úri fiúk vagytok”. Még jó, hogy van köztük egy sor: a két tábor nem áll messze attól, hogy a verbális kritika verekedésbe torkolljon. Az utcán tovább folytatódó vitában voltak, akik „semmit sem értettetek" - mások pedig „ez zseniális volt! igazi adaptáció! Castellucci remek volt!” felkiáltásokkal mentek tovább.” Itt is közel volt a verekedés.
 

A „Libération” napilap szélsőbaloldali véleménye a közönséget hibáztatta, mert az emberek „nem akarták megérteni” az újszerű rendezés üzeneteit. 

A párizsi színházban egy hónap után levették az előadást, és most vidéki turnéra indulnak. A Le Figaro diszkréten arra utal, hogy a bukás biztosnak tűnik... 

Miközben a párizsi művészvilág csak elszigetelt kritikákról hajlandó beszámolni - pedig állítólag szinte minden előadáson volt kisebb-nagyon botrány -, a kapcsolódó Twitter-üzenetek alapján egyértelmű: nagyon sok nézőnek nem tetszik a darab újraértelmezése; van, aki egyszerűen „Racine meggyilkolásának”, mások pedig mosógép- és radiátorreklámnak gúnyolják, megint mások az LMBTQ-propaganda hatásának.   

Franciaországban van hagyománya, hogy a nézők nem feltétlenül örülnek az újításnak, és verekedés tör ki egy előadáson (gondoljunk a híres Hernani-csatára, amikor a tizenkilencedik század első felében Victor Hugo drámája nem tetszett az embereknek a Comedie-Francaise bemutatóján. De itt nem egyszerű újításról volt szó...).

Az elmúlt évek leghíresebb Bérénice-előadását nagyjából 20 éve mutatták be, először Avignonban, aztán Párizsban, Lambert Wilson rendezte (játszott is benne), Bérénice pedig a kétszeres Oscar-jelölt, nagy brit színésznő, Kristin Scott Thomas volt, aki tökéletesen mondta franciául Racine halhatatlan sorait.