Barbie manökenként kezdte, majd az Egyesült Államok elnöke lett

Vágólapra másolva!
A gyermekeket „formáló" babák kultúrájába tört be a Barbie 1959-ben magas, karcsú alakjával. Hamar átformálta a babadivatot, olcsón megvásárolható volt, a kiegészítők viszont – ruhák, egyebek – már borsos áron voltak csak hozzáférhetők.
Vágólapra másolva!

A babák ősidők óta jelen vannak az emberi kultúrában, eleinte mágikus, kultikus funkciókat töltöttek be, majd idővel átalakultak gyermekkézbe való játékbabákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Polgár Mónika, az Óbudai Múzeum muzeológusa.

A gyermekeknek szánt minőségi babák évszázadokig döntően felnőtt nőket, társasági hölgyeket ábrázoltak - ez volt a követendő minta. A 19. század a gyermek „felfedezésének" évszázada is volt, rájöttek, hogy a kisgyermeknek egészen sajátos érzelmi, nevelési szükségletei vannak. A felnőtt szerepű babákat elkezdték felváltani a gyermek kinézetű babák, a 20. század közepéig főleg ilyen babákkal találkozhatunk. Barbie baba ezen változtatott.

Forrás: Magyar Nemzet / Teknős Miklós

A korszak babáitól látványosan eltért karcsú alakjával és sugárzó nőiességével, felnőttszerepei pedig az önállóságát hangsúlyozták. Független nőt testesít meg, a játék története több ponton szorosan kapcsolódik a női emancipáció törekvéseihez.

Polgár Mónika szerint

hanem gazdasági függetlenséget, a férfiakkal való hivatásbéli egyenrangúságot akartak.

Ebbe az összetett társadalmi folyamatba kapcsolódott bele Barbie baba figurája. A kisgyermekek számára nem azt a példát mutatja elsősorban, hogy anyaként kell helytállnia, hanem

azt sugallta, hogy ki tudnak lépni az életbe, akár ugyanazokra a pályákra is, mint a férfiak.

A Magyar Nemzet felidézte: 1959-ben Barbie baba fürdőruhás manökenként kezdte a pályáját, aztán balerina, majd stewardess vált belőle. Ezek még hagyományos női szerepek voltak, azonban ahogy a nők megszereztek bizonyos új hivatásterületeket, a változásokat követte a baba is. A Barbie nemcsak ápolónő, hanem orvos, sebész lett. Azaz olyan hivatásokat kezdett betölteni, amelyeket korábban, a férfiak uralta világban elképzelhetetlen lett volna.

Forrás: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

A későbbi évtizedekben így vette magára a business woman szerepeket, sőt 1990-es években amerikai katonaként belép a hadseregbe mint pilóta. A folyamat egyik csúcsa pedig 2000-ben tetőzött, amikor

piacra dobták az elnökválasztásra készülő Barbie-t, utalva arra, hogy a nők minden területen képesek helytállni.

Ez rímel a nemrégiben bemutatott mozifilm üzenetére is, miszerint a nők mindenre képesek.

Barbie készítői nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a televíziós reklámok révén a szülők helyett közvetlenül a gyerekeket szólítsák meg. A kislányok pedig gyakorta addig húzták az anyjuk szoknyáját, amíg a Barbie babát ki nem könyörögték. Alapára a többi, piacon meglévő babához képest olcsónak volt tekinthető, viszont a hozzájuk tartozó kiegészítőkért alaposan bele kellett nyúlni a pénztárcába.