A színház jövője, a jövő színháza - szakmai konferenciát tartott a Déryné Program

Vidnyánszky
Vágólapra másolva!
A három éve útjára indult Déryné Program apropóján, valamint a Színházi Világnaphoz kapcsolódóan "A színház jövője, a jövő színháza" címmel tartottak szakmai konferenciát Lakitelken, a Nemzeti Művelődési Intézetben, március 28-án. 
Vágólapra másolva!

Az esemény kiemelt résztvevője volt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Halász János, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke, Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, valamint Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett a Győri Nemzeti Színház Toldi című szünetszínházi produkciója is színesítette a programot.

2020 márciusában, immáron 3 éve, hogy útjára indult a Déryné Program. A Vidnyánszky Attila által megálmodott, életre hívott kezdeményezés nemes célkitűzése, hogy felpezsdítse a vidék kulturális életét. Az indulás óta eltelt időszakban kimagasló eredményeket születtek,

az első 3 év mérlege számokban kifejezve: 1 684 előadás, 493 településen, 231 285 néző részvételével.

„A magyar kulturális szféra legizgalmasabb projektje, ami megvalósulhatott. Mérhetetlenül büszke vagyok rá személyesen is. Az elvárásokat messze túlszárnyalta. Az elért rendkívüli eredmények Kis Domonkos Márk és csapatának elhivatottságát és kreativitását dicsérik." – emelte ki köszöntőjében Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház igazgatója beszédében arra is kitért, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben, elidegenedett világban az emberi lelkekért folyik a harc, és ebben a kulturális harcban a legnagyobb fegyver a Déryné Program.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója Forrás: színház.hu

„A Déryné Program misszióját a kezdetek óta a szívügyemnek tekintem. A Városok, Falvak Szövetsége elnökeként a települések közötti kulturális kapcsolatrendszer erősítésén munkálkodunk. Fontosnak tartom, hogy a kisebb falvakba is eljussanak a kulturális programok, ebben óriási szerepet vállalt a Déryné Program, amely az egész országot bejárja, ezzel óriási értéket közvetít." – emelte ki Halász János országgyűlési képviselő, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke.

Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója – aki a kezdetek óta több szálon is kötődik a programhoz – hozzátette, hogy a program mindamellett, hogy beteljesítette küldetését, új perspektívákat is nyitott, úgy horizontálisan, mint vertikálisan, ezáltal még jobban ki tudott teljesedni.

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója az összefogást emelte ki. A konferencián elhangzott, hogy

Magyarországon hozzávetőleg 4 millió ember szenved hiányt a magas kultúra terén, a Budapest és a vidék között feszülő kulturális szakadék felett hidat kell képezni.

„A jövő színháza, a színház jövője" című pódiumbeszélgetés résztvevői mindannyian a kooperációban, a szakmai együttműködésekben látják a megoldást. A befelé fordulás és elszigeteltség helyett az egymást segítő, partneri viszonyok kialakítását szorgalmazzák.

„Hiszek abban, hogy pozitív hozzáállással, a lehetőségeket keresve, a partnerekkel egymást támogatva, egy irányba haladva kell küzdeni a kitűzött célokért. Az elért eredményeink a fantasztikus kollégáim munkáját dicsérik, azokét, akikkel az elmúlt három évben egymásra találtunk, közösen építkeztünk. Erre a csapatra vagyok a legbüszkébb, mert egy olyan egységet képviselünk, ami egyedülálló a szakmában." – hangzott el Kis Domonkos Márktól.

Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese beszédében a márkaépítést, a globális világ nyújtotta lehetőségek kiaknázását, valamint az új médiafelületeken való jelenlét fontosságát hangsúlyozta.

További részleteket ITT OLVASHAT!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!