Új klipet adott ki a Nicsak, ki vagyok? győztese

Metzker Viktória
Vágólapra másolva!
A Nicsak, ki vagyok? című műsor Tigrise, a sorozatot végül megnyerő Metzker Viktória új klipet adott ki. Miss Mooddal közösen éneklik az új, 21 című dalukat. 
Vágólapra másolva!

21 címmel adott ki közös dalt Metzker Viktória és Miss Mood. A dalhoz készített klipet pedig január 11-én, hétfőn élesítették a YouTube-on. A Nicsak, ki vagyok? című műsor friss győztese, Metzker Viktória azt mondta, „a 21 című dalunk a 2020-ra utal, hiszen egy megpróbáltatásokkal teli évet tudhatunk magunk mögött. Szerettünk volna egy pozitív hangulatú dallal előrukkolni, aminek a lényege, hogy már csak előre tekintünk, és

Erősebb lett mindenki az elmúlt időszakban, és rengeteget fejlődtünk a kialakult helyzet miatt, hiszen olyan dolgokkal szembesültünk a vírus kapcsán, ami a normális életünkre eddig nem volt hatással.” A DJ-énekesnő elmondta, hogy a cél az volt, hogy a dal vidám és energikus legyen, és szerinte ez sikerült is.

Miss Mood azt mondta, „a dal a 2020-as év őrületét próbálja elfeledtetni. Arra biztatjuk az embereket, hogy fordítsanak az előnyükre minden rosszat, álljanak bátran az új lehetőségek elé, és ne tántorítsák el őket a múlt sérelmei. Pont úgy, ahogy egy szakítás után. Mi ezzel kívánunk mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet.” A dalt egyébként

közösen jegyzi a két énekesnő.

A 21 időzítése nem véletlen, mivel Metzker Viktória hónapokon át volt a Nicsak, ki vagyok? Tigrise. Még kollégája, Miss Mood előtt is titkolnia kellett a műsorban való szereplését. Aki egyébként a Sztárban Sztár című műsorban szerepelt néhány hónappal ezelőtt.