Benkő Lászlót az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti

Benkő László, Omega, együttes, zene Benkő László FOTÓ ÁLTALÁNOS koncert Közéleti személyiség foglalkozása művész MŰVÉSZET SZEMÉLY zenél zenész
Budapest, 2015. május 31. Benkő László billentyűs az Omega együttes koncertjén a zenekar beat-mise turnéjának első állomásán, a Budapest Parkban 2015. május 30-án este. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szerdán meghalt Benkő Lászlót.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerda délután bejelentette, hogy saját halottjának tekinti a november 18-án, életének 78. évében meghalt Benkő Lászlót. Az Omega alapító billentyűse a napokban újra kórházba került, ahol egy CT-vizsgálat eredményeként derült ki, hogy tüdején számos daganatos áttét volt. Benkő László szerda hajnalban halt meg.

Benkő László az Omega tagjaként 1986-ban megosztott Liszt Ferenc-díjat, 2013-ban pedig Kossuth-díjat kapott, 2011-ben Pro Urbe Budapestért díjban, 2018-ban pedig Fonogram Életműdíjban részesült. A zenészt 1995-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 2008-tól volt Zamárdi díszpolgára. 2013-ban lett a Mihail Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg Emlékérem tulajdonosa. Határokon átívelő zenei, művészeti teljesítménye elismeréseként, 2020-ban átvehette a Magyar Kultúra Lovagja címet.