Rudolf Péter négy hónapja igazgatója a Vígszínháznak, amelyet elődje, Eszenyi Enikő 11 éven át vezetett. Majd idén tavasszal visszavonták igazgatói pályázatát, miután többen verbális erőszakkal és agresszív vezetői kommunikációval vádolták meg.
Rudolf Péter első vígszínházas rendezése, Az öreg hölgy látogatása kapcsán adott interjút a Blikknek, amiben elmondta, hogy nem üzen senkinek a Dürrenmatt-művel, csupán a darab által boncolgatott morális kérdéseket teszi fel magának és a nézőknek. Rudolf Péter azt is elmondta, hogy vezetőként egyik célja az, hogy ne szakadjon meg egy beszélgetés, ha ő belép egy helyiségbe.
Elődjének, Eszenyi Enikőnek három korábbi rendezése műsoron maradt, ezekkel kapcsolatban az igazgató azt mondta, sokakat meghallgatva ő döntött úgy, hogy Eszenyi Enikő ne vegyen részt az előadások felújítópróbáin. „Nem volt könnyű döntés. Most is nagyon érzékenynek tekintem ezt a helyzetet, és a szerint is kezelem. Enikő nem örült, amikor erről tájékoztattam, de elfogadta. A felújítópróbák során folyamatosan tartottuk vele a kapcsolatot. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető legkorrektebben és legelegánsabban kezeljem ezt a helyzetet. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy bele tudok nézni a tükörbe, és ha Enikővel ugyanazokat a tükröket nézzük, akkor nem fogja senki összetörni őket” – mondta Rudolf Péter.