Herskó János filmrendező, aki "disszidált", miután Kádár János arra kérte: adjon filmszerepet Aczél Györgynek

Meghatározó filmkészítők sorát segítette a pályára, köztük a Mephistóval Oscar-díjat nyert Szabó Istvánt. Önmagát ironikusan az „utolsó sztálinista kultúrpolitikusnak” nevezte, de nem mentalitásra, hanem a hatalom központosítására utalva. Egy időben egyszerre volt vitatott filmrendező, reformpedagógus és a néhány nagyhatalmú „szocialista producer” egyike. Pártfogoltjaiért küzdve – akiket kizárólag tehetségük alapján választott ki – folyamatosan harcban állt azokkal, akik mentalitásuknál fogva voltak végletesen korlátoltak, ugyanakkor a hatalom mániákusai. Herskó János 1970-es, utolsó filmjében Dunába ölte filmbeli énjét, Gábor Miklóst. Ő maga pedig családjával együtt disszidált a Kádár-kori Magyarországról. Negyvennégy évesen, nyelvismeret nélkül azzal számolt: a vasfüggöny túlsó felén legfeljebb taxisofőr lehet. Végül a Svéd Filmművészeti Akadémia rektori pozíciójáig jutott. Tanulságokban bővelkedő élete még ma is szóba kerül olykor hivatása képviselői körében, ám a nagyközönség lassan elfelejti alakját. Sztankay Ádám írása.

Fakamera és a Vakok Intézete

Herskó János filmes tanulmányai idején Gertler Viktornál és Radványi Gézánál sem kapott valódi gyakorlati képzést, ahogy a Színművészeti filmes kurzusán sem. A tanintézeteknek nem futotta nyersanyagra, kamerára. Eleinte csak elméletben ismerkednek a vágás szabályaival, más filmes fortélyokkal.

Gertler iskolájában volt azért egy fából faragott kamera, amelyet kedvükre tologathattak.

Mindemellett az is igaz: miután a filmes hallgatók a Színművészeti kötelékébe kerültek, onnan legalább a nyári szünetekben kiküldték őket rendezőasszisztensnek a Filmgyárba, ahol közelebbről is tanulmányozhatták a filmkészítés mikéntjét.
Herskó János úgy tanulta meg a filmvágás alapjait, hogy egyik filmgyári gyakorlatán véletlenül rányitott Máriássy Félixre, aki éppen a Talpalatnyi föld című alkotását vágta, amelynek Herskó volt a sokadrendű asszisztense. Máriássy ránézett, de nem szólt semmit. Herskó visszahúzódott. Majd még egyszer-kétszer rányitott a mesterre, végül leült mellé.

Herskó János diplomázva heti 5 forint 20 fillér fizetésért lesz a Filmgyár alkalmazottja.

Felvételvezetőként dolgozik egy Karády Katalin főszereplésével készült Kertész Pál-filmben. Gyártásvezetője lesz a kor legendás filmvágója, Morell Mihály rendezte rövidfilmnek, amely három keramikusról szólt.
Közben házasságot köt Annával.

Az ifjú pár egy oldalszalonnával és két kiló kenyérrel beveti magát Radványi Géza Valahol Európában című filmjének szünetet nem ismerő forgatásába.

Radványi mellett sokat lehet tanulni. Persze történt ott más is.
Egy alkalommal Herskó János és Makk Károly viszik vissza a Vakok Intézetébe a film elején látható dombortérképet a kellékért járó bérleti díjjal együtt. Herskó János évtizedek múlva vallja meg vonatkozó vétkét:

Makk-kal csak a bérleti díj felét adták át a vakoknak, a másikat elvacsorázták a Filmgyár Gyarmat utcai bejáratával szemközti vendéglőben.

Az éhség nagyúr.

A moszkvai kontingens

Herskót nemsokára a Híradó- és Dokumentumfilmgyár munkatársai közé diszponálják, majd

bekerül abba a kontingensbe, amelyet Moszkvába küldenek aspirantúrára.

A világ első, 1925-ben alapított filmfőiskoláján sincs komolyabb gyakorlati képzés, elsősorban azért, mert az idősebb rendezők – az 1920-as évek nagy öregjei – féltik pozíciójukat a fiatalabbaktól.
Herskó János Moszkvában fogalmazza meg először: képtelenség úgy filmet tanítani, hogy a diákok nem gyakorolhatják a filmkészítést. Hangot is ad elméletének, de más okból vágják ki kis híján a moszkvai intézményből.

Herskó János Brigád című filmjének forgatása közben (1949) Forrás: Herskó interjúkötet

Egyik hallgatótársa, a későbbi történész, Huszár Tibor kérdezi egyszer Herskót: mi a véleménye a szovjet filmesztétikáról? Éppen akkoriban tették indexre kozmopolitizmus vádjával a komolyabb ottani filmesztétákat, ezért Herskó azt válaszolja:

Nem tudom, mert betiltották.

Herskó János nem sokkal később egy diáktársnőjével tekinti meg Alekszandr Dovzsenkó Micsurin című filmjét. A mozi omnipotens főhősét a rendező növénynemesítőként is kolosszális lángelmeként ábrázolta, aki az egyik jelenetben zenei kíséret mellett vezényli növényeit. A film végén Herskó közli diáktársnőjével:

Dovzsenkó alighanem teljesen őrült.

Kijelentései kapcsán Huszár Tibor és a diáklány elfecseg ezt-azt, erre-arra. Hamarosan a magyar kontingenst berendelik a moszkvai magyar követségre. A filmes növendékek

fél órát várják a követet, bizonyos Szobek elvtársat, aki végül véres kötényben, kezében böllérkéssel bukkan fel.

Említi, disznót vág a követség pincéjében. Majd közli: átnézte a diákok anyagait, és a csupa rendes munkás és paraszt fiatal között

csak egy burzsujt talált, Herskó Jánost.

Felszólítja a diákokat: oldják meg maguk között a problémát.

Aztán indul vissza a pincébe. Viszi a kést is.

A diákok fejüket törik, miként büntessék Herskót, végül felszólítják: gyakoroljon önkritikát! Herskó hümmög valamit, majd idővel elcsitulnak az ügy hullámai.
Herskó János 1950 karácsonyán látja újra Szobek elvtársat, amikor megtudja: felesége Budapesten életet adott lányuknak, Katának. Kéri Szobeket, engedje haza. Szobek ráförmed:

Harctérről nem engedünk el katonákat!

Herskó érvel:

Szobek elvtárs, fegyverszünet van, vizsgaidőszak után vagyunk!

Szobek hajthatatlan, Herskó csak a tavaszi aspiránsi vizsgája után térhet haza.

Ő volt az első a Szovjetunióban, aki filmesként filozófiából aspirált.

Nem marxistából: filozófiatörténetből, a föníciaiaktól a görögökön át Kantig, és csak aztán jött Marx.

A város alatt

Herskó Jánost hazatérése után, 1951-ben felvették tanárnak a Színművészeti filmes szakára. 1953-ban elkészíthette első filmjét is. Címe: A város alatt, amely egy metróépítők között játszódó történet. (Herskó Jánosnak voltak személyesebb vonatkozású forgatókönyvötletei is, de azokat visszautasították.

Herskó János, Rezo Csheidze és Tengiz Abuladze Moszkvában (1951) Forrás: Herskó interjúkötet

Szovjetunióbeli tanulmányai ugyan előnyt jelentettek számára, származása ugyanakkor hendikepet.

Később derült ki, hogy a Filmgyár személyzeti osztályának két munkatársa 1951-ben arról folytatott vitát: családi háttere mellett nem tekinthető-e az is polgári elhajlásnak Herskó János részéről, hogy a háború idején női ruhában kóricált?)
A város alatt témájában sematikus: metróépítő brigád feszültségekkel teli hétköznapjai, végül a munkásöntudat csitítja el a feszültségeket.

Figurái mégis élettelibbek, mint a korszak hasonló műveinek hősei.

Herskó János A város alatt forgatása közben is tanult egy s mást a színészvezetésről. A Boráros téri keszon párttitkárát Bihari József játszotta, s amikor Herskó azt kéri, hogy tartson szünetet egy fontos mondat előtt – Bihari tart egy végtelen nagy szünetet. Majd megkérdezi: elégedett volt-e a szünet hosszával? Herskó utóbb gyakran mondta: akkor tanulta meg, a színésznek sosem szabad azt mondani, mit csináljon, hanem mindig arról kell beszélni, mi van egy adott mondat, vagy éppen a csendek mögött.
A város alatt forgatókönyvét többször átíratta a Rákosi-rendszer dramaturgiai tanácsa, melynek meghatározó tagja volt akkoriban Herskó kortársai közül például Kovács András, Bacsó Béla.

Ám az elkészült filmből mégis hiányzik az igazán „osztályellenes”, egyértelműen negatív karakter.

Amikor Révai József, a kor kultúrkomisszárja megnézte a kész művet, azt kérdezte:

Miért hagytátok egyedül ezt a Herskót ezzel a filmmel?

Herskó János csak mosolygott magában. Majd a mosoly hamar az arcára fagyott.
Mert ami Herskó János első főiskolai megbízatását illeti: Szovjetunióbeli balhénál fontosabb volt, hogy a moszkvai elvtársaktól kapott képzést, hát úgy voltak vele: tanítsa csak, amit tőlük tanult! Herskó János tanította is, amit a filmkészítésről tanult, miközben első filmjét is leforgatta. Pedagógusként azonban mást is csinált. Mutatott például növendékeinek néhány filmet az akkoriban fénykorát élő neorealizmus alkotóitól. Csakhogy Roberto Rossellini, Luchino Visconti, Giuseppe De Santis, Vittorio De Sica „felbukkanása”

felbőszítette a budapesti főiskola pezsgőgyárból odahelyezett párttitkárát. Kérdezi Herskót:

Nyugati filmek helyett miért nem inkább a Hajókkal a bástyák ellen című szovjet műalkotást vetíti a hallgatóknak a neorealista nyugati szemét helyett?

Herskó azt feleli:

Azért nem, mert utóbbiak a jobbak.

Herskó Jánost nem sokkal A város alatt bemutatója után mint jobboldali elhajlót teszik ki a főiskoláról 1954-ben.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!