Meghalt Makk Károly filmrendező

Makk Károly filmrendező Filmklub
Vágólapra másolva!
A Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze 92 éves korában halt meg.
Vágólapra másolva!

Halálának hírét a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia közölte az MTI-vel. Makk Károly az akadémia elnöke volt.

Makk Károly 1925. december 22-én született. Gyerekkorától rendszeres mozilátogató: édesapja az 1920-as évek elején némafilmes mozitermet nyitott egy raktárépületben Berettyóújfalun, ezt 1927-ben felváltotta a szülők által tervezett és építtetett Apolló Mozi - írta életéről honlapján az MTA.

Forrás: Origo

Pályáját nagyban meghatározta, hogy a budapesti Hunnia Filmgyárban dolgozott gyakornokként. Huszonegy évesen a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakos hallgatója lett, itt ismerkedett meg és kötött barátságot a Kossuth-díjas filmrendezővel, Radványi Gézával. A Valahol Európában című Radványi-filmben ügyelőként dolgozott.

Több filmen is dolgozott, mire rátalált saját stílusára, amelynek lényege a könnyedség, a pontos forma. Első filmje a Liliomfi volt 1954-ben.

Makk Károly utasításokat ad Kishonti Ildikónak és Körtvélyessy Zsoltnak az Egy szerelem három éjszakája című színdarabban Forrás: MTI/Kollányi Péter

Makk Károly az egyik legnagyobb magyar filmrendező volt. Nemzetközi elismertsége Fábri Zoltánéhoz, Jancsó Miklóséhoz és Szabó Istvánéhoz fogható. Kétségtelen: nagy művész volt. A cannes-i filmfesztiválra hat filmjét - Liliomfi, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, Az utolsó kézirat - meghívták az Arany Pálmáért folyó versenybe, vagyis hat filmje lehetett versenyfilm Cannes-ban, ami világviszonylatban is hihetetlenül nagy dolog. A Szerelem megkapta a zsűri nagydíját, a katolikus sajtó díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari pedig a legjobb alakítás díját. A Szerelem az egyik legelső és legbátrabb emlékezés az 1956-os forradalomra. A politikai börtönből kiszabadult férfit az egykori politikai fogoly, a huszadik század egyik legnagyobb színésze, Darvas Iván játszotta. Négy évvel a Szerelem világsikere után, 1974-ben a Macskajáték című filmjét pedig Oscar-díjra jelölték.

Darvas Lili és Törőcsik Mari a Szerelem című filmben

Filmjei megjárták a londoni, New York-i, San Sebastian-i, madridi fesztiválokat, és számos díjat nyertek. A Játszani kell című filmjét kanadai koprodukcióban készítette el, két Oscar-díjas, nagy színész volt a főszereplő: Maggie Smith és Christopher Plummer. A film tulajdonképpen Molnár Ferenc A testőr című darabján alapult. Angol filmben dolgozta fel Dosztojevszkij A játékos című regényét, az egyik főszereplő a nagy brit színész, Michael Gambon volt.

Makk Károly hihetetlenül változatos stílusú filmeket alkotott. Néhány év telt el például a Liliomfi és a Ház a sziklák alatt című remekmű között az ötvenes években, vagy később csak pár év a Szerelem, a Macskajáték vagy az Egy erkölcsös éjszaka között, de mintha különböző emberek rendezték volna őket. Persze csak mintha. Mert a stílusjegyek változtak az irodalmi anyag, a dramaturgia diktálta különbségek miatt, de a szépség, az eredetiség és egyfajta, jó értelemben vett könnyedség minden filmjén átütött.

2003-tól Berettyóújfalu, 2004-től Budapest díszpolgára. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja, 2011 szeptemberétől elnöke.

Évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

A Szerelmet tavaly újra levetítették a cannes-i filmfesztiválon a film 45 éves jubileumára emlékezve. Előtte Makk Károly interjút is adott az Origo Filmklubban Varga Ferencnek. Legutóbb tavaly ősszel, az '56-os forradalom évfordulóján felelevenítette, hogyan élte meg a forradalmat.

Néhány évvel ezelőtt a TV2 Tények Este című műsorában Andor Éva beszélgetett hosszabban a világhírű filmrendezővel, Makk Károllyal és egyik legkedvesebb tanítványával, Káel Csabával - Makk Károlyról.