Demjén Rózsi is énekel Ákos új lemezén

ákos és demjén rózsi
Vágólapra másolva!
Ahogy nemrég írtuk, Ákos új klipjében a 4-es metróban és a Bálna gyomrában révedezik mozgólépcsőzés közben, ahol költőinek szánt, fekete-fehér képekben fonódik egymásba a Dorogi ikerpárral. A legfrissebb hír szerint az új lemezen a címadó dal hat verziója mellett két vadonatúj szerzeményt is bemutat a szerző. Az egyik új szám a Helyreigazítás, amelyhez – Ákos felkérésére – Demjén Ferenc adta a hangját.
Vágólapra másolva!

Ákos régi rajongója az énekesnek, élete első hanglemeze Rózsi szólóalbuma, a Fújom a dalt volt 1977-ben. A Magyar Dal Napja 2008-as rendezvényén más szerzemények mellett Ákos a Várj, míg felkel majd a Nap című slágert is előadta, 2012-ben pedig Demjén Ferenccel egyidőben vehette át a Kossuth-díjat.

Ákos és Demjén Rózsi egy csapatban Forrás: Jv

“A Parlament kupolatermében dedikáltattam vele életem első bakelitlemezét. Nagy tisztelője vagyok. Az egész zenekar nagy izgalommal várta a stúdióba Rózsit, akinek töretlen pályája, sok évtizedes szerzői-előadói munkája mindannyiunk számára példa lehet” – nyilatkozta Ákos.

Az Ugyanúgy (EP) CD-n és letölthető formátumban is megjelenik. A címadó dal fekete-fehér klipje április 6. óta érhető el videómegosztókon, azóta több mint százhatvanezren látták.

Kovács Ákosa Dorogi ikerpárral Forrás: Origo

Az Ugyanúgy klipjének művészi mélysége persze nem meglepő, hiszen maga Ákos rendezte a videót, aki a sajtóanyag szerint az ősszel megjelent „Még egyszer lemezborítójának tükröződésre épülő ötleteit vitte tovább”.

És tükröződésből tényleg nincs hiány. Itt aztán mindenki megtalálja a maga tükörképét és hasonmását, "egymásba fonódik" és "álomba réved", mindezzel vizuálisan is erősítve a dal mélyen költői üzenetét.

Azt ugyan nem mernénk találgatni, hogy pontosan mi köze a videóban Ákosért bomló Dorogi ikerpárnak és az antik díványon merengő Piros Ildikónak egymáshoz, de feltehetően ennek is a mindent elemésztő, időn és téren átívelő szenvedélyhez van köze, mint minden igazi költeménynek - írtuk korábban.