A 2012-es Pussy Riot-botrány egyik tanulsága, hogy Putyin nem rajong túlzottan a kortárs művészetért. Különösen akkor nem, ha az ő politikáján ironizál. Esztétikai álláspontját ráadásul hajlamos némi erődemonstráció kíséretében kifejteni, ami nem jelent sok jót a rendszerén élcelődő alkotóknak.
Részben az ilyen keménykedései miatt vált az orosz elnök a internet felkapott témájává. Az online népművészek éles szemmel osztják ki a fricskát az ultramacsó homofóbiáért és a cenzúráért, akárcsak a koncepciós perekért és a hidegháborús birodalomépítésért.
Ám Putyin nemcsak az internet népét tartja lázban, a hivatásos képzőművészeket is gyakran megihleti. Míg Nyugaton az irónia visszatérő elem, az orosz galériák Putyin-kiállításai általában hősi pózokban ábrázolják a kedves vezetőt. Ez nem jelenti azt, hogy hiányozna belőlük a szellemesség, de humorukban végig ott bujkál a propaganda diszkrét bája.
A lelkes Putyin-párti kiállítást az elnök 62. születésnapjára rendezték egy kis moszkvai galériában. A festmények a görög vázarajzokra jellemző, arany-fekete színvilágban készültek, mindegyiken Putyin látható, ahogy Herkulesként küzd különböző szörnyekkel.
Az egyik képen például egy hatalmas, szakállas terroristával birkózik, egy másikon Kerberosszal, a háromfejű kutyaszörnnyel, ami az orosz elnök Egyesült Államokkal és a többpólusú világgal vívott küzdelmét szimbolizálja.
Egy másik hatásos alkotáson az izmos Putyin pajzsot tart a lernéi Hüdra tüzes lehelete elé - ami az Oroszországot sújtó nyugati szankciókat jelképezi. A kiállítás egyik szervezője büszke arra, hogy a nyugati médiával ellentétben ők hősi harcosként ábrázolják vezetőjüket.
Alig egy hónappal a fenti propagandatárlat után egy másik moszkvai galériában megnyílt a következő Putyint istenítő kiállítás, amit az orosz elnök pártjának ifjúsági szárnya szervezett vezetőjük tiszteletére.
A képeken Putyin az Európai Unió és az Egyesült Államok vezetőivel látható, az egyik, kissé félrebillent kompozícióban például az ölébe fekteti Obamát, és félmosollyal az arcán elfenekeli. Egy másik képen Putyin szelfit készít a Fehér Ház ovális szobájában, háttérben az amerikai elnök az íróasztalánál szendereg. Az ecsetkezelés hagy némi kívánnivalót maga után.
Hogy a hanyatló Nyugaton sem csak a fitymálás és a cinizmus az úr, azt legszebben George W. Bush méltóságteli Putyin-portréja bizonyítja. A volt elnök azt követően kezdett hobbiból festegetni, hogy otthagyta hivatalát.
Tavaly A kormányzás művészete – Egy elnök személyes diplomáciája címmel állította ki a világ legnagyobb hatalmú vezetőinek portréit, és a válogatásba Putyin mellett bekerült Tony Blair, Hamid Karzai és a dalai láma arcképe is. Nem biztos, hogy a festményeken ábrázolt személyek szöveges magyarázat nélkül is felismerhetők lennének.
Bush amúgy édesapját, a "nemes lelket" is megfestette. Saját bevallása szerint alkotás közben elsírta magát.
Még ennél is közelebb hozza Putyint a nézőhöz Cristina Guggeri képe, amely a vécén ülve ábrázolja a világ legbefolyásosabb emberét. Putyin ismét díszes társaságba került, hisz az olasz művésznő nemcsak az orosz elnököt tüntette ki figyelmével, hanem más politikusokat és vallási vezetőket is.
A Napi kötelesség című montázssorozat célja, hogy a gyakran idealizált vagy démonizált vezetőket is lerántsuk piedesztáljukról, és egyszerű földi halandókként gondoljunk rájuk. A távolba révedő, elmélázó tekintetet nézve még az is eszünkbe juthat, hogy sokszor talán a vécé az egyetlen hely, ahol a világ vezetőinek van egy szabad pillanatuk az elmélkedésre. Vajon olykor a nagy ötletek is itt születnek?
Vérfagyasztóra sikerült Marie-Lou Desmeules Putyin-portréja, aki egy hús-vér modellt alakított át az orosz elnök képmásává. A rózsaszín háttérrel, ősz hajjal ábrázolt Putyin nemcsak a ragyás bőr és a szakadt atléta miatt nyomasztó: a művi, élettelen külső és a nagyon is élő tekintet kontrasztja a leghatásosabb a mozgó szoborban.
A „plasztikai műtét” szerencsére nem maradandó, hiszen a művésznő szike helyett ecsetet használ a beavatkozás során. Modelljei pár óra után visszavedlenek önmagukká.
Némi büszkeségre adhat okot, hogy a legkomplexebb Putyin-ábrázolás egy magyar művész nevéhez fűződik. A sokoldalú drMáriás régóta kísérletezik politikusok portréjával, Orbánt például Jézusként, Gyurcsányt pedig Leonardo da Vinciként festette meg.
Kedvencünk azonban A Szabadság-szobor Moszkvába költözött című 2013-as festménye, amely Jackson Pollock és az absztrakt expresszionizmus stílusában örökíti meg az amerikai külpolitika első számú mumusát. Putyin fején a korona egyszerre idézi meg a tradicionális indián fejdíszt és a bohócsipkát.
A kompozíciót ugyanaz a kifürkészhetetlen, metszően hideg és öntudatos tekintet uralja, amely a Time magazint is megigézte 2007-ben, mikor az év emberének választotta Putyint. Nehéz szabadulni a hatása alól.