Idén sem lesz David Guetta nélkül fesztivál

David Guetta, sziget 2013
Vágólapra másolva!
A VOLT fesztiválhoz hűen világsztárok újabb sora igazolt Sopronba.
Vágólapra másolva!

David Guetta

A már korábban bejelentett nevek – a Motörhead, John Newman, a Rise Against és Parov Stelar – mellé sorakozott fel David Guetta, Slash, a Bastille, Fatboy Slim, Wilkinson, az Ignite és a Nouvelle Vague. Idén sem ússzuk meg a fesztiválokat a közkedvelt DJ, David Guetta nélkül. David Guetta, kinek dalait csak az nem hallotta bolygónkon, aki az elmúlt egy évtizedet a Holdon töltötte, volt az első, aki headlinerként lépett a legnagyobb fesztiválok színpadára. Világsztárok egész sora dolgozott már együtt vele, a nevéhez köthető slágereket számba venni is lehetetlen, aktuális dala, a Dangerous ma is listavezető a legtöbb európai listán. A július 3-a tehát igazán sokszínű közönséget vonz majd Sopronba, hiszen a Nagyszínpad programját záró, látványosnak ígérkező David Guetta-show előtt ugyanezen a napon koncertezik majd a Motörhead és a Parov Stelar Band is.

Slash

Pár éve a Budapest Sportarénát, manapság pedig a legfontosabb fesztiválok küzdőtereit tölti meg Slash, minden idők egyik leghíresebb gitárosa, akinek riffjei és szólói kitörölhetetlenül beépültek a világ rockzenei “eszköz- és nyelvrendszerébe”. Tavaly megjelent szólólemezét Myles Kennedy-vel és az ő The Conspirators nevű kísérőzenekarával rögzítette, velük érkezik a VOLT Fesztivál Nagyszínpadára. Slash és csapata programjában a Guns ‘n Roses szinte összes nagy slágere eredetiben szólal meg, egy utánozhatatlan frontember és a GNR legfontosabb szereplője által.

Fatboy Slim

Amíg pénteken David Guetta, addig szombaton egy igazi “nagy öreg”, Fatboy Slim pakolja a lemezeket. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Fatboy Slim név mögé bújó Norman Cook egy egész generáció himnuszait jegyzi, a Funk Soul Brothertől a Rockafeller Skankig, de az Eat Sleep Rave Repeat az utóbbi hónapokban is meghódította a legnagyobb klubokat.

Bastille

Megnyerő és intelligens indie- és szintipop dalokkal a slágerlisták élőről érkezik a VOLTra a Bastille. A tavalyi Sziget egyik legjobb koncertjét adó ifjú brit sztárzenekar ezúttal Sopronban bizonyítja be, miért is rajong értük sok millió fiatal, szerte a világban.

Wilkinson

Tavaly a STRAND Fesztiválon mutatkozott be a hazai közönségnek a nemzetközi hírű, profi és technikás brit drum'n'bass előadó, a Petőfi Rádió kedvence, Wilkinson. Dinamikus, elegánsan szárnyaló, minden alkalomhoz passzoló és kiváló vokálokkal megküldött zenéjére nemrégiben kattantak rá a tömegek, produkciójával bejárta már a fél világot, s most Sopront is beveszi majd.

Ignite

A kaliforniai hardcore-punk legenda, az Ignite - magyar származású frontemberével, Téglási Zolival az élen - mindig teltház előtt játszik itthon. Idén a VOLT az egyetlen fesztivál, amelynek meghívását elfogadták, talán annak is köszönhetően, hogy ugyanezen a napon a Parkway Drive és a Rise Against is a VOLT vendége lesz.

Nouvelle Vague

A Nouvelle Vague sem először lép fel a VOLTon. Látogatásukat mindig óriási érdeklődés kíséri hazánkban: az utóbbi években nem egyszer fordult elő, hogy koncertjeikre szinte a meghirdetés pillanatában elkelt az összes belépő.