A komolyzene hülyeség, és még ártalmas is

Sándor Zoltán feszülten koncentrál

Bősze Ádámnak húsz éve nincs tévéje, így az elmúlt tíz év tehetségkutató-dömpingjéről is csak másodkézből értesült, de az M1-en futó Virtuózok még őt is képernyő elé szegezi. A tehetségkutató házigazdájával a klasszikus zenéről, a klasszikus tehetségről és a közeljövő klasszisairól beszélgettünk.

A Virtuózok egy olyan műsor, ahol a klasszikus tehetség számít – ígéri nekünk a szlogen. Mit jelent a klasszikus tehetség?

A klasszikusnak számos megfogalmazása létezik. A 18-19. század fordulóján a bevett szabályrendszer szerintit tartották klasszikusnak, manapság ezt már nagyon sokan, nagyon sokféleképpen értelmezik. A klasszikus a tradíciókon alapszik, egyfajta emelkedettség hatja át, de főként azt a mesterségbeli tudást jelenti, aminek a megszerzéséhez hosszú évek kitartó munkája szükséges. A klasszikus zenét talán ezért nevezik nálunk előszeretettel komolyzenének is.

Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió műsorvezetője Forrás: www.andrasbiro.de/Andras Biro

A komolyzene kifejezés viszont eleve értékítéletet hordoz a könnyűzenével szemben. Miért fontos és mi alapján kell különbséget tenni a komoly- és a könnyűzene között?

A komolyzene kifejezés hülyeség. A komolyzene ebben a formában nem létezik, a világon mindenütt a klasszikus zene kifejezés terjedt el. De a komolyzene nemcsak hülyeség, hanem kifejezetten ártalmas is. Árt a könnyűzenének, ahol ugyanúgy a tehetség számít, és árt a klasszikus zenének is.

Az emberek általában azzal védekeznek, hogy azért nem hallgatnak klasszikus zenét, mert nem elég műveltek hozzá. Márpedig a klasszikusok élvezetéhez nem feltétlenül kell zenei értelemben véve képzettnek vagy műveltnek lenni.

Egy jó zenemű enélkül is hatással lehet a hallgatójára. Ha Beethovennek azt mondták volna, hogy nagyon szépen szól a szimfóniája, de ezt a 21. század elején már csak azok fogják értékelni, akik jártasak az összhangzattanban, kikérte volna magának.

De valami mégiscsak lehet ebben. Egy kortárs képet is könnyebb befogadni, mint egy reneszánsz festményt, az emberek mégis az ellenkezőjét gondolják.

A párhuzam azért nem teljesen helytálló, mert a kortárs zenét sokkal nehezebb meghatározni. Kortárs zenének nevezzük például a Sting-dalokat? Kortárs zenének nevezzük a Tankcsapdát, Kurtág Györgyöt vagy Szakcsi Lakatos Bélát? Azt gondolom, hogy amit ma „kortárs zenének” neveznek, ahhoz bizony mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját. Nekem is. Minden kortárs zenének számít, amit ma játszanak.

Akkor a tehetséges és a képzett zenész közötti különbség a mérvadó?

Igen, a dögunalmas komolyzenei koncerteket is tehetséges zenészek adják elő, de ez nem ugyanaz a tehetség, mint amikor az igazán nagy egyéniségek minden tekintetet a színpadra vagy a képernyőre irányítanak.

A tehetséget könnyű észrevenni, mert azonnal felborzolja az érzékeinket és elkezdünk figyelni rá. Ez még akkor is így van, ha a tehetséges előadó technikailag valamivel alacsonyabb szinten áll, mint egy igazán képzett zenész. A tehetséget már arról meg lehet ismerni, ha bemegy valaki a henteshez, és úgy kér tíz deka párizsit, hogy a hentes tizenötöt ad neki tíz deka áráért. Ettől függetlenül egy bizonyos technikai felkészültségre mindenképpen szüksége lesz annak, aki virtuóz zenész szeretne lenni, hiszen a tehetsége másként nem tud megmutatkozni.

Mit jelent ma a virtuozitás a zenében?

A virtuozitás pozitív és negatív fogalom is lehet. A romantika korában a közönség jóformán elalélt az üres, technikailag tökéletes zongorajátéktól, de a tehetséggel átitatott virtuozitás az igazi. Ez utóbbi nagyon ritka.

Sándor Zoltán feszülten koncentrál Forrás: http://www.mediaklikk.hu

A Virtuózok a komolyzenét próbálja fogyaszthatóbbá tenni vagy a széles közönséget igyekszik megtanítani arra, hogyan hallgasson klasszikus zenét?

Mivel a klasszikus zene közérthető, ezért nem is kell fogyaszthatóbbá tenni. Ez éppen olyan, mint lekvárba keverni az Algopyrint. Régen így adták be a gyerekeknek a fájdalomcsillapítót, de ha ráharaptak a gyógyszerre, ugyanazt a keserű ízt érezték, mint lekvár nélkül. Egyébként sem az a cél, hogy valahogyan lenyomjuk az emberek torkán a klasszikus zenét.

A tévé azért sok esetben ezt csinálja.

Nyilván, de a Virtuózok nem ezt az utat választotta. Mi tényleg a tehetségeket keressük. Én nagyon régóta foglalkozom már klasszikus zenével, és egyre többször kapom magamat azon, hogy begyepesedett szakemberként viselkedek, de van egy-két olyan gyerek, akinek a játékát hallva a hideg futkos a hátamon. Ha ezeket a produkciókat megmutatjuk, és nem lesznek hatással az emberekre, akkor úgy gondolom, hogy menthetetlenek vagyunk.

A zsűri tagjai (balról jobbra): Némethy Attila, Batta András, Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós és Kesselyák Gergely Forrás: http://www.mediaklikk.hu

Nem a formátum fogja elvinni a hátán a műsort, nem a műsorvezetők, nem is az egyébként nagyszerű zsűri, hanem a tehetségek. Négy-öt produkció még közülük is kiemelkedik, tőlük még a lélegzetem is elakadt. Lenyűgözőek.

Milyennek látja a magyar zeneoktatás helyzetét?

Nem látom. Sem oktatás-, sem zene-, sem kultúrpolitikával nem foglalkozom, sőt, mindenféle politikától távol tartom magam. Ezért sincs tévém, ezért sem hallgatok rádiót. Néha megnézem az Origót, de azt is csak kéthavonta egyszer.

Mégis, a gyerekek vajon önszántukból válnak profi zenésszé vagy a szüleik erőltetik a zeneiskolát?

A Virtuózok első három forgatási napján a szülőkkel is alkalmam nyílt beszélgetni. Sok esetben a szülő akar zenészt nevelni a gyerekéből, de akad példa ennek az ellenkezőjére is: volt olyan, aki a szülei tudta nélkül jelentkezett, mert attól tartott, hogy megpróbálnák lebeszélni. Nem hiszem, hogy létezne örökérvényű recept. Erőltetni nyilván sehol sem volna szabad, de azokban a családokban, ahol kifejezetten erős a zenei vonal, szerintem igenis érdemes rávenni a gyereket arra, hogy komolyabban foglalkozzon a zenével.

Mohai Zsófia már a középdöntőben Forrás: http://www.mediaklikk.hu

Nem gondolja, hogy a magyar zeneoktatásunkból hiányzik az élmény- és örömzenélés alapú tanítás?

Nem tudom. Nyilván az volna a jó, ha játékosan meg lehetne tanítani a gyerekeknek a zenét. A nehézséget az okozza, hogy a hangszeres tudás és a zenei műveltség megszerzése pontosan ugyanolyan, mint az asztalos mesterség kitanulása. Eregethetek én lufikat az asztalosműhelyben, hogy a gyerek élményszerűen csinálja az intarziát, de ha nem tudja helyesen fogni a vésőt, ha nem ismeri a fafajtákat, akkor félre fog sikerülni az asztal.

Bizonyos dolgokat egyszerűen el kell sajátítani. Hogy ezt nádpálcával veri a tanár a gyerekbe vagy sok-sok érthető példával és érdekes hangzó anyaggal próbálja megragadni a figyelmét, az már ízlés kérdése, de a tudás megszerzése elengedhetetlen.

Kodály vajon erre gondolt annak idején?

Kodály arra gondolt, hogy a zene mindenkié, és mindenkinek meg is lehet tanítani. Kodály számára egyébként az ének volt az igazán fontos, és nem a hangszeres játék. Biztosan lehetne közös vonásokat találni az elképzelésünkben, de ahhoz nem ismerem eléggé a Kodály-módszert, hogy összevessem a saját gondolataimmal.

A két műsorvezető, Varga Edit és Bősze Ádám Forrás: http://www.mediaklikk.hu

Abban alighanem egyetértenének, hogy zeneértő és hangszeren játszó közönség nélkül komolyzene sincs. Hogyan lehetne még inkább megszerettetni a klasszikus zenét a fiatalokkal?

Szerintem a példa a legfontosabb, és a Virtuózokat is ezért tartom nagyszerű kezdeményezésnek, mert a gyerekek a saját kortársaikat láthatják lenyűgözően játszani. 16 éves koromig azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák Beethovent, de Zoli haverom a kollégiumban nagyon jól játszott klasszikus gitáron, és utánozni akartam. Azért lettem zenész, mert irigyeltem, hogy mennyire menő.

Elég jó példa ehhez egy olyan tehetségkutató, mint a Virtuózok?

Bevallom, hogy eleinte szkeptikus voltam, de most már nagyon bizakodó vagyok. Egyébként sem tudom, hogy ezen kívül mi mást lehetne csinálni még. Van klasszikus zenei rádiónk, vannak klasszikus zenei szaklapok és a zenetanárok is emberfelettit teljesítenek. Jó lenne feltalálni a spanyolviaszt, de szerintem már nem lehet. A Virtuózok olyan lehetőség, amivel mindenképpen élnünk kell.