Újra lesz Moszkva tér Budapesten

Moszkva tér Müszi
Vágólapra másolva!
Tegye fel a kezét, aki a Moszkva térről az átszállások, a hajléktalanok és Török Ferenc kultikus filmje helyett a szovjet megszállásra asszociál. Az is tegye fel a kezét, aki megszokta, megszerette a Széll Kálmán teret. De főként az tegye fel a kezét, akinek az égvilágon bármit is mond Széll Kámán neve.
Vágólapra másolva!

„Ahelyett, hogy feldolgoznánk a múltat, leromboljuk. Ebben legalább profik vagyunk. Rövid úton megszabadulunk várainktól, kastélyainktól, zsinagógáinktól, köztéri szobrainktól, na meg az utcaneveinktől, mintha nem lenne más technikánk a rossz emlékek elűzésére, mint a totális elfojtás” – írja Scheer Katalin A Moszkva tér gyermekeiről.

Forrás: muszi.org

A Művelődési Szint (Müszi) azonban gondolt egy nem is annyira merészet, és úgy döntött, hogy a Blaha Lujza téren működő alkotóközpont belső tereit olyan budapesti közterületekről nevezi el, amelyeket az utóbbi években megszüntettek.

„A Moszkva tér, Köztársaság tér, Felszabadulás tér sok embernek nem a nyomasztó múlt, hanem az ifjúsága fontos része, amire szívesen emlékezik. Nevezhetjük ezt nosztalgiának vagy retrónak, de értékmentésnek is” – vallja a közterületeket örökbe fogadó Müszi csapata.

Az avatóünnepség ma délután fél hatkor kezdődik. Az érdeklődők újranézhetik a Moszkva teret, a vetítésen részt vesz Török Ferenc rendező, Szabó Simon színész és Sándor Pál producer-filmrendező is, és a programoknak ezzel még koránt sincs vége.

A Moszkva tér gyermekei

Este hét órától A Moszkva tér gyermekei című kötet szerzőjével, Pőcze Flórával beszélgetnek az

Forrás: muszi.org

ötletgazdák. A fiatal társadalomkutató Magyarországon elsőként vállalkozott arra, hogy ne kívülállóként tanulmányozza a hajléktalanokat, ezért a 2009-es nyarat a Moszkva téri hajléktalanközösséggel töltötte.

Pőcze Flórától többek között megtudhatjuk, hogy milyen hierarchia alapján épül fel a kommuna, hogyan lett hajléktalan az egykori kosarasból, az állami gondozottból vagy a mezőgazdasági munkásból. A beszélgetés a Nyitogató Hét keretein belül valósul meg: a Müszi olyan közterületnevek inkubálására vállalkozik, amelyeket az elmúlt évtizedekben lecseréltek. A Moszkva tér a legutóbbi, 2011-es átnevezési hullám emblematikus példája.

A Moszkva tér nekünk

A Moszkva tér mindenkinek mást jelent. A Moszkva tér „egy generációs élmény. Egy város szociokulturális metszete. Egy történeti mementó. Az önbiográfia neves kamaszkori helyszíne. Átszállások és éjszakai várakozások körkörös állomása. A mindenkori hatalom erődemonstrációjának köztérbe öntött elbeszélése.” A Moszkva tér mindenkinek mást jelent, de mindenkinek jelent valamit.

Forrás: muszi.org

A Müszi a belső tereinek elkeresztelésével demonstrál az egyre szaporodó, sok esetben kevésbé indokolt, nyilvános vitát nélkülöző átnevezések gyakorlata ellen. A Moszkva térről a Művelődési Szint egyik legfrekventáltabb közösségi helyszíne, a kávézó kapta a nevét, a vele szomszédos térben pedig kamarakiállítás nyílik.

A Művelődési Szint két fiatal képzőművészt kért fel, hogy sorozataik bemutatásán keresztül konceptuálisan kapargassák meg a Moszkva tér kulturálisan összetett jelenségének legkülönbözőbb jelentésrétegeit. Kis Judit fotói az egyik napról a másikra eltűnő táblák nyomán létre jövő hiányt dokumentálják, Kroó Anita festményei pedig az épített környezet és az emlékezet viszonyára fókuszálnak.

Kis Judit és Kroó Anita kiállítása október 5-ig látogatható. Az egész napos programsorozatot stílszerűen a legendás Moszkva tér zenekar (MOX) fellépése zárja. Az ingyenes koncert este kilenc órakor kezdődik.