Az elvtársak hazudtak mindenkinek

„A kommunista vezetők világában semmi sem igaz. Az elvtársak hazudtak mindenkinek, a világnak és maguknak is. Ebben a mocsárban próbáltunk eligazodni a rendszerváltást megelőző néhány évben” – olvasható a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapjára aktivált honlap nyitóoldalán.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója ugyan halaszthatatlan elfoglaltságai miatt nem tudta szabaddá tenni magát, de távollétében Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója magabiztosan vezényelte le a sajtótájékoztatót. A felvezetőt mindjárt egy történelmi gyorstalpalóval kezdte.

A Molotov-Ribbentrop-paktum, vagyis a szovjet-német megnemtámadási szerződés valójában nem a két külögyminiszter, hanem Sztálin és Hitler megegyezése, amit 1939. augusztus 23-án, Moszkvában írtak alá – a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapja tehát erre a dátumra utal.

A paktum titkos záradékát sokáig tagadták, csak 1990 februárjában került nyilvánosság elé az egyik példánya, jóllehet Londonban már 1948-ban publikálták. Mindez jól mutatja, hogy a számtalan forrás ellenére a 20. századi diktatúrákkal foglalkozó történészeknek sincs egyszerű dolga, „hiszen számos olyan dokumentum, esemény tartozik ide, amelyknek létét vagy tagadják vagy féligazságokba öltöztetik, amelyek sokszor rosszabbak, mint a hazugság” – zárta bevezetőjét Tallai, majd átadta a szót a Kommunizmuskutató Intézetet vezetőjének.

Európai nyilvántartás készülhet a kommunizmus áldozatairól

Markó György hadtörténész mindenekelőtt a 2011-ben alapított intézetet igyekezett pozícionálni. Egyrészt az akadémiai kutatóhálózat egy az 1950-es években létrejött intézmény, melynek munkatársai a magyar és az egyetemes történelem átfogó vizsgálatával foglalkoznak, tehát ha akarnának sem tudnának a kommunizmus kérdéskörére fókuszálni, „másrészt a Közalapítvány számos, közép-kelet-európai intézetekkel kötött együttműködési szerződéssel rendelkezik, melyek kimondottan egy ilyen, speciális intézménynek a létrehozását igényelték.”

A kis létszámú, de annál nagyobb elszántságú intézet nevéhez többek között olyan programok fűződnek, mint a Sztálin halálának 60. évfordulójára szervezett tanácskozás vagy a Kényszerkirándulás a Szovjetunióba című, a deportálások okait, körülményeit és következményeit bemutató konferencia. Markó György természetesen az Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök közötti egyezményre is kitér, melynek eredeményeképp európai nyilvántartás készülhet a kommunizmus áldozatairól.

A munka jellegéről és jelentőségéről árulkodik, hogy míg az ’56-ban kivégzettek számával tisztában vagyunk, azt viszont már nem tudjuk, hogy hányan haltak meg a határon, disszidálás közben. „A történész nemcsak a nagy összefüggéseket kutatja, hanem nevesíti is a történetet, tehát nevet ad az áldozatoknak, erről szól az előzőleg említett program, de nevet ad a felelősöknek is, erről szól a most már az interneten is elérhető adatbázis” – fogalmazott Markó.

Terror Háza Múzeum Forrás: Terror Háza Múzeum

A párt központi bizottságában döntöttek

„Erre az emléknapra egy olyan kereshető, online adatbázissal készültünk”, folytatja Tallai Gábor, „amely egy 25 évvel ezelőtti kiadványnak, ha úgy tetszik, 21. századi megfeleltetése.” A politikai bizottság tanulmányozásához készült segédanyag egyik szerzője-szerkesztője Nyírő András történész-szociológus – nem mellesleg az első világháború centenáriumára időzített portál is az ő irányításával jött létre, amely 2013-ban, ismeretterjesztő kategóriában, az év honlapja díjat is elnyerte.

Egy korszak lezárult, a központi bizottságnak már nem lesznek új tagjai, ez az adatbázis tehát már szerencsére nem fog bővülni, de Nyírő András és munkatársai már ’85-ben is azzal a céllal láttak munkához, hogy az érzelmeket háttérbe szorítva, kizárólag a tényekről lehessen beszélni: arról, hogy kik és hogyan irányították ezt a rendszert.

„Nagyon sok hazugság vette körül ezt a világot, az 1945 és ’89 közötti ügyeket, és itt nemcsak az ideológiáról, hanem a szervezetekről is beszélünk. Ha előveszük a régi alkotmányt, abból az derül ki, hogy volt egy elnöki tanács, ez volt a legfőbb hatalomnak a bitrokosa, volt egy minisztertanács, ahol az operatív döntések történtek, de valójában mindegyik bábintézmény volt, és a párt központi bizottságában döntöttek azok az emberek, akiknek az életrajzait, tevékenységét most bemutatjuk.”

A kommunista vezetők névsorát, életrajzát nyilvánosságra hozó és – ami még fontosabb – mindenki számára valóban elérhetővé tevő honlap elsősorban kutatási célokat szolgál: a magyarországi kommunizmus történetét szinte napról napra tárgyalja, rögzíti a párt szervezeti felépítésének változásait, kornológia szerint csoportosítja a politikai bizottság és a pártitkárság, vagyis a tényleges döntéshozók tagjait, ráadásul a keresőfelület gyorsan és egyszerűen használható.

A portálon természetesen az 1989-es, Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához című kiadvány bibliográfiája is megtalálható, így remélhetőleg már csak idő kérdése, hogy megszülessenek azok az átfogó tanulmányok, illetve összegzések, amelyek segítenek megérteni ezt a rendszert. S hogy erre mekkora szükség van, arra Tallai Gábor hívja fel a figyelmet: annak ellenére, hogy a 20. század a történelem legjobban dokumentált korszaka, mégis a legtöbb fehér foltot ez az időszak tartogatja számunkra.

A történészeknek sincsenek mindenre válaszaik

A Kommunizmuskutató Intézet munkatársai persze nem csupán oktatási segédanyagnak szánják az oldalt, hiszen ha lépten-nyomon felmerül a kérdés, hogy miért nem lehetett a nürnbergi perhez hasonlóan a kommunista bűnösöket is felelősségre vonni és elítélni, akkor az augsztus 23-ai emléknap, a maga csendes, békés módján, mégiscsak ítélet hozhat és valamiféle elégtételt szolgáltathat az áldozatok családjainak. Már nem kell felszabadulásról és Munkás-Paraszt Kormányról beszélni, mert ki lehet mondani: ez egy diktatúra volt, ezek az emberek pedig, mind a 104-en, kivették a részüket belőle.

Nem sorjáznak a kérdések a sajátótájékoztató végén, de nem azért, mert – ahogyan azt Tallai tréfásan, némi éllel megjegyzi – minden kérdésre sikerült kimerítő választ adniuk, hanem azért, mert a történészeknek sincsenek mindenre válaszai.

Jobb híjján hallgatni lehet, ami még véletlenül sem egyenlő az ehallgatással. Az áldozatokra emlékezni, a tettesekről pedig beszélni kell, csak éppen a Terror Házában még a visszafogott, tényekre szorítkozó tájékoztató után is nehezemre esik megszólalni.

Tegnap, a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapján, augusztus 23-án 19 órától tartottak megemlékezést a Terror Háza Múzeum előtt, ahol Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter mondott beszédet.