Majdnem bűnös élvezet - Skrillex első nagylemeze

Skrillex, Coachella
Skrillex a Coachella fesztiválon, 2013-ban
Vágólapra másolva!
Skrillex is húzott egy Beyoncét: meglepetésszerűen kiadta első nagylemezét. Most nem fejtjük meg a Skrillex-jelenséget (megtettük már 2011-ben, aztán 2012-ben is), viszont jól meglepődünk az űrlényes okostelefonos app által felvezetett, itt végighallgatható lemezen.
Vágólapra másolva!
SkrillexRecessOWSLA2014

Skrillex az elmúlt években fogalommá, meghatározó jelenséggé nőtte ki magát azzal, hogy lebutított dubstep sablonokat emelt egészen új dimenzióba, és létrehozott egy már-már irritálóan harsány és gagyi, de mégis kicsavart hangzást. Persze adódott néhány alkalom, amikor sikerült megtörnie az önismétlést, ott volt például a Leaving EP future garage-es címadó száma, vagy a BBC-s mixében néhány egészen ügyes húzása. Ennek ellenére valószínűleg senki sem számított arra, hogy Sonny Moore első nagylemezén bármivel többet hoz majd össze a sipítozó szintiknél és a jellegzetes "chipmunk" vokálmintáknál. Bevallom, engem is az ösztönzött a Recess meghallgatására, hogy szörnyülködjek végre.

Aztán jött a meglepetés: a lemez változatos, szórakoztató, sőt, helyenként kifejezetten jópofa. Mintha sikerült volna olyan öniróniával hozzáállnia a saját művéhez, hogy azt a hallgató se tudja teljesen komolyan venni és szórakoztatónak érezze; egy olyan poénnak, ami ha leesik, rettentően fárasztó, mégis vicces.

Persze nem kell óriás újdonságokat elképzelni, megvannak a jól bevált skrillexes húzások, amit leginkább a tavalyról ismert Try It Out képvisel. Nagyjából a két nyitó szám, az All Is Fair In Love And Brostep és a címadó Recess is a megszokott vonalat követi, viszont ott van az az energia, a húzás, ami egy buta, de élvezhető zenéhez kell. A Diplo vendégszereplésével készült Dirty Vibe semmivel sem prosztóbb egy Major Lazer-számnál, a végén a rap még fel is dobja az egészet; a Doompy Poomp egy bugyuta, tinglitangli kis hiphop; az Ease My Mind nemcsak epikusnak szánt, hanem valóban epikus, popos dubstep dal fogós, keleties dallamokkal; a Ragga Bomb meg egy bulis, kissé keménykedős veretés.

És ezek még csak a közepesebb darabok, a három igazi húzószám meg már tényleg meglepően jó. A Fuck Thatről például az egyik aktuális kedvenc duóm, a My Nu Leng komor, kissé mocskos, feszes house zenéje jutott eszembe, teljesen olyan, mintha társszerzők lennének a srácok. A Coast Is Clearben Chance The Rapper éneklős szövegelése mellé tökéletesen illik a finoman jazzes, kicsit drum and basses alap, és ezzel a párosítással tök mókás lesz az összkép. A záró Fire Awaybe még érzelem is szorult, szomorkásan csilingel, el lehet rajta merengeni... és basszus: ez megint egy garage szám!

Túlzásokba azért nem esnék, igazából a Recess számai nem olyan jók; nem azt a fajta pozitív értékelést váltotta ki belőlem, amit nem is tudom, legutóbb a Lee Bannon-lemez. Mindössze értékelendő és tényleg nagyon meglepő, hogy Skrillex többet mutat magából, mint valaha, vagy ahogy már említettem: szórakozató. Egyébként továbbra is távol áll attól, hogy egy okos, komolyan vehető és maradandó lemezt hozzon össze. Viszont itt vannak azok a plusz dolgok, amik feldobják, és akár kétszer-háromszor is szívesen meghallgatom egymás után csak úgy szórakozásból, mégsem unom meg. Már majdnem olyan, mint valami bűnös élvezet. B