A világ legidegesítőbb zenei stílusa

Sicko Mobb, Chicago, bop
Vágólapra másolva!
Jó, nem feltétlenül a legeslegidegesítőbb a chicagói bop, de azért ott van a lista élén. Letölthető mixtape a színtér sztárjaitól.
Vágólapra másolva!

Ha a Sicko Mobb duó művészete alapján képet alkothatunk a chicagói bop műfajról - márpedig én ebből mást nem fogok meghallgatni -, akkor tökéletesen, kimerítően leírható a következőkkel: Autotune-nal nyakon öntött danolgatás, úgy kb. a gyerekdalok dallamvilágával, esetenként enyhe R&B-beütéssel + csipogó, prüntyögő, szintén pofonegyszerű dallamocskákat ismételgető szintik + gyorsan pattogó dobgép. És kész. A dobokban néha megtalálható a szintén chicagói footwork hatása, amennyiben gyorsan és kicsit össze-vissza kalimpálnak. A másik helyi, a világ figyelmét nemrégiben felkeltő stílus, a drill primitív bombasztja is benne van, a nihilizmusnak viszont pont ellentéte a bop többszörösen túlpörgetett gyermeki naivitása.

A Sicko Mobb 2013 legvégén megjelent, Super Saiyan Vol. 1 című, innen letölthető mixtape-je 15 számos és 52 perces. 52 perc ebből. Megpróbáltam végighallgatni, és majdnem sikerült is. A titok az, hogy nem mint egyedi számokat ("dalokat") kell hallgatni, hanem egymásba folyó, pszichedelikus hatású folyamatzeneként - a pszichedélia alatt itt valami fura, émelyítő szirup valóságot torzító hatását kell érteni. A maga módján egész szórakoztató volt, főleg, hogy néha azért valami oldja az egyhangúságot; mondjuk durvább lábdobok döngenek a footworkben híressé vált DJ Nate által producerelt BooGee-ben, máshol a szintik kicsit csingilingisebbek az átlagnál stb. A legjobb pedig az, amikor jön egy vendégrapper, akire kevesebb Autotune-t öntenek; például Twista pörgeti eszeveszetten a nyelvét az alábbi videóban. Azért nem mondom, hogy nem fogom a végidők jelének tekinteni, ha a bop kilép a chicagói táncoslábú fiatalok világán kívülre. Márpedig van, aki erre tippel: a Sicko Mobb aláírt egy szerződést a Stargate producerduó (Rihanna, Beyoncé, Katy Perry, Ylvis stb.) zeneműkiadó cégével.