Vágólapra másolva!
Bár az Eurovízió egyik legkomolyabb esélyesének tűnt, mégis tegnap este elbúcsúzni kényszerült az Írországot képviselő pulykafigura, aki egyébként hazája egyik legkedveltebb "előadója", eddig hat lemeze jelent meg a szigetországban.
Vágólapra másolva!

Kedd este rendezték az 53. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője Belgrádban.

A várakozásokkal ellentétben a verseny egyik legesélyesebbnek tűnő indulója, az írek pulykafigurája, Dustin mégsem nyerte el a közönség kegyeit, a szavazáson alulmaradt, így már nem lehet ott a szombat esti fináléban. Holott komoly reményeket fűztek korábban az éneklő pulykához, aki Írország egyik legkedveltebb figurája, eddig hat lemezt adtak ki nevével, több neves előadó pedig még duettet is készített vele, így Bob Geldof és Chris De Burgh is. Írország az Eurovízió történetében egyébként a legsikeresebb ország, hét alkalommal kerültek ki a dalfesztivál győzteseként.

Dustin leszereplése mellett többeknek örömhírrel zárult azért a közönségszavazás. A továbbjutottak között van Azerbajdzsán, Görögország, Örményország, Románia, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Oroszország, Izrael, Norvégia és Lengyelország is. További tizenkilenc ország küzdhet meg csütörtökön a bejutásért, köztük hazánk képviselője, Csézy is. A csütörtöki megmérettetést élőben követheti mindenki a Magyar Televízió jóvoltából.