Időutazás: jubileumi PUF-koncert a Pecsában

Vár rám Amerika vagy a Balaton - énekelte tíz-egynéhány éve a Pál Utcai Fiúk. Húsz éves születésnapi koncertjükön hétvégén újra megtették, és a múltidézés tökéletesen sikerült.

Több mint tíz évvel ezelőtt, valamikor a kilencvenes évek elején ismerhette meg a szélesebb közönség az akkor már néhány éve aktívan koncertező Pál Utcai Fiúk zenekart. Legtöbbeknek ma is az ekkor készült Fiatal lányok és a Bál - utóbbiból klip is készült - ugrik be az együttesről. Én is valamikor ekkor kapcsolódtam be a fiúk és persze az egy szem lány pályafutásába, visszatekintve megszámlálhatatlan sok fellépés emlékei ugranak be. A PUF és vele együtt masszív törzsközönsége sűrűn megfordult a klasszikus helyeken, a pár évvel ezelőtt ledózerolt régi Bahnhofban, a Budaörsi úti ELTE-kollégiumban vagy éppen a Pecsában. A kilencvenes évek első felének hiperaktivitása után visszavett a zenekar. A sorozatban kijövő stúdió-, válogatás- és koncertalbumok után 7 év szünet után 2000-ben rukkoltak elő új anyaggal, erre az időre koncertjeik gyakorisága is csökkent. Idén pedig 20. születésnapjához érkezett az együttes.

Ez igazából nem túl jó hír, hiszen együtt hagytuk el a tinédzserkort. Ráadásul én jóval előbb - mondom magamban a november 7-i jubileumi koncert előtti percekben. Elgondolkodni és párás szemmel a múltba révedni nincs idő, s bár még egy régen látott barát hátba vereget - De kikerekedtél, mi van veled?, Én is örülök neked, kösz jól! -, a jegyirodák előrejelzései szerinti telt házat igazoló izzadó tömeg és a megközelíthetetlen söröspult látványa visszarángat a jelenbe, ekkor még nem tudom: csak rövid időre. A sört most kihagyjuk, irány a színpad előtti rész, ahol befészkeljük magunkat pár középiskolás lány - ők vajon honnan ismerik a PUF-ot? - és néhány élemedettebb rajongó közé. A közönség eleinte elég jól, lassacskán azonban egyre inkább türelmetlenkedve viseli kedvenceik késését, a pultoknál kitartóbbnak bizonyuló arcok még valami italszerűséget is beszereznek unaloműzésképpen. Kilenckor aztán vége a várakozásnak. Leskovicsék felbukkannak a színpadon.


Száznyolcvan perccel később...

...pedig leizzadva vonulunk kifelé a Petőfi Csarnok nagyterméből, az időutazás véget ért. - A koncert fenomenális volt, életem legjobb koncertje, nem találok rá szavakat, extázis, gyönyör és... nem is tudom, tényleg nincsenek szavak... - írja a PUF "hivatalos" honlapján a fórum egyik látogatója. Annyi biztos: a fiúk régen adtak ennyire lendületes fellépést. Hangulatukon - ami gyorsan átragadt a teremben szorongó közönségre - nyilvánvalóan fényéveket dobott a koncert jellege, hiszen ezúttal nem augusztus 20-i haknin kellett feldobni a sör-virsliző jónépet, hanem saját, jól bevált rajongótáboruk előtt játszhattak. Szintén múltidéző volt a kiváló hangszerelés. Sok évig hiányzott a PUF-ból a fúvós-billentyűs szekció, s ennek eddigi hiányát most lehetett igazán érezni: a vendégként visszatérő Eőry-Bördén szaxofonos-szintis duó segítségével rég hallott formában szólaltak meg a klasszikus számok. Váratlan fordulat volt a Nem szerettelek élő verziója a szám megszületése óta most először és a zúzós Szajha kiváló feldolgozása a bárzene és az elevator music műfajának furcsa keverékében. A cucc kiválóan szólt, Farkas Zoli nagyon pörgött a dobok mögött, Anikó visszafogottan is jó volt, s a Molnár-Papp gitárosduó is jól mutatott, hangzott egymásétól homlokegyenest eltérő játékstílusával.

Nehéz időkNincs menedék-

G. I.