Elton John: három év Las Vegasban

Vágólapra másolva!
A nemrég hazánkban koncertezett Elton John a napokban írta alá szerződését a Las Vegas-i Caesars Palace-szal, így a figyelemfelkeltő kalapok, a tarka zakók, a látványos szemüvegek visszatérnek Nevadába.
Vágólapra másolva!

"Sehol máshol nem tudom úgy előadni ezt a műsort, mint éppen itt" - közölte a popénekes tegnap, egy sajtótájékoztató során. Itt jelentették be a szerződés aláírását, melyet a művész így kommentált: "Visszatérünk az állandó öltözőbéli ruhacseréhez."

Az 56 éves zenész hároméves szerződésében összesen 75 fellépés szerepel, melyek sorozata 2004 februárjától kezdődik a híres szálloda-kaszinó komplexumban. Évente öt héten keresztül vendégeskedik majd a szerencsejátékosok Mekkájában, és hetente öt koncertet ad. Egyes hírek szerint 50 millió dollárt kap a fellépésekért, ám a részletekről és a díjazás pontos összegéről sem a művész, sem a szálloda vezetői nem akartak nyilatkozni. "Egyszerűen mondjunk csak annyit, hogy nagyon jól megfizetnek" - mosolygott a brit popcsillag.

A csíkos öltönyben és elmaradhatatlan, extrém szemüvegben lévő énekes elárulta, hogy a show nem csak egyszerűen a dalok elénekléséből áll majd, komoly szerepet kap több jelmez és pompás ruha. A Grammy-díjas énekes tagadta, hogy problémák lennének hangszálaival, de bevallotta, hogy volt valami könnyebb, orvosi jellegű baja a közelmúltban, amiért le kellett mondania egy fellépést.