Szelfimobilt vagy bivalyerős tepsit?

iphone 6 plusz teszt
Vágólapra másolva!
Állandóan magát fotózza, játszani szeretne, vagy csak az érdekli, hogy jól bírja az akksi? Válassza ki a legjobb okosmobilt karácsonyra!
Vágólapra másolva!

Okostelefont önmagában nem művészet venni, az viszont művészet, hogy a megfelelő telefont válasszuk ki. Mindenkinek mások az igényei: van, aki gyűlöli a tepsimobilokat - mert nem lapulnak meg kényelmesen a zsebben -, más kifejezetten óriási képernyőre vágyik, azon ugyanis kényelmes gépelni. A legtipikusabb igényekre segítünk megfelelő készüléket találni.

Csúcsmobilt jó áron?

Bár nem a világ legnagyobb mobilgyártója, tavaly és az idén is az LG rukkolt elő a legérdekesebb okostelefonnal. A cég idei csúcsmobilja, az LG G3-as jóval olcsóbb mind az Apple, mind a Samsung csúcskészülékeinél, pedig sok paraméterében maga mögé is utasítja azokat.

Az LG G3 az idei év egyik legjobb mobilja Fotó: Origo

Az öt és fél colos érintőképernyője a full-HD-nál is nagyobb, 2560 x 1440 pixeles felbontást használ, ezen szabad szemmel hiába keresünk képpontokat. Belsejében elég gyors hardver bújik meg, elboldogul a legújabb androidos játékokkal, a 13 megapixeles hátlapi kamera pedig lézerrel képes nagyon gyorsan fókuszálni, és a full-HD-nál nagyobb, bár az előlapi kamera semmi különöset nem tud. Elődjével ellentétben az LG G3 akkumulátora kivehető, memóriáját pedig lehet bővíteni.

Akkumulátora ugyan ennek a mobilnak is nagy kapacitású, de nekünk kicsivel jobban merült a G2-esénél. Ha nem hiányzik az ujjlenyomat-érzékelő és a vízálló kivitel, a G3-as jó választás lehet a karácsonyi csúcsmobilok közül, 160 ezer forint körüli áron, ami több tízezer forinttal alacsonyabb a riválisoknál. Gyors, jól bírja az akkuja, remek a kamerája, és elképesztő a képernyője.

Folyton magát fotózza?

Mostanában mindenki szelfiket készít magáról. Ezek jelentős része azért fest borzalmasan, mert a képernyő felőli beépített kamerákon általában spórolnak a gyártók, csak kisfelbontású, olcsó típusokat szerelnek be.

Idén azonban már megjelentek az első szelfimobilok. Ilyen például a nyolcvanezer forintos Nokia Lumia 735-ös. A 4,7 colos telefon hátlapi 6,7 megapixeles kameráját egy előlapi 5 megapixeles típus egészíti ki, ami full-HD-s videót is rögzít. Ez attól szelfikamera, hogy nagylátószögű, és a szokásosnál nagyobb a fényereje. Éjszaka azonban ezzel is nehéz önportrékat készíteni, mert villanót azért nem szereltek a kijelző mellé.

HTC Desire Eye Forrás: HTC

Egy kicsivel nagyobb felbontású, 8 megapixeles szelfikamera jár a Huawei Ascend P7-eshez, ezt ráadásul szoftveres bőrszépítő funkcióval is ellátták, ami a címlaplányokéhoz hasonló külsőt kölcsönöz az önportrék készítőinek. Az ötcolos telefon hátlapján 13 megapixeles kamera dolgozik, 110 ezer forintos áron.

Ha ennél több pénzt is hajlandó szánni rá (konkrétan 180 ezer forintot), akkor a HTC Desire Eye a jelenleg elérhető legjobb szelfimobil, amit megvehet. Ezen nemcsak a hátlapi, de az előlapi kamera is 13 megapixeles, nagylátószögű, automatikus fókusza is van. De a legfontosabb, hogy a Desire Eye-nak az előlapjára is szereltek LED-es villanókat, így éjjeli szelfizésre is alkalmas. Az 5,2 colos telefon kijelzője full-HD felbontású, elég gyors processzora van, és külön exponálógombot is kialakítottak a kamerának, viszont akkumulátora nem kiemelkedő kapacitású.

Másokat szeretne fotózni?

Attól, hogy nem a szelfik megszállottja, még bárki szerethet fotózni a mobiljával, például az Instagram képmegosztóra vagy facebookos közlésre. Ehhez elég, ha a hátlapi kamera jó minőségű, ilyen készülékből pedig jelenleg több van, mint szelfimobilból.

Az egyik jó vételnek számító fotós okosmobil a Nokia Lumia 930-as. Az ötcolos, full-HD képernyővel szerelt okostelefon extrája a 20 megapixeles beépített - hátlapi - kamera, amely a valódi fényképezőgépekéhez hasonló, kétfokozatú exponálógombot használ, sok manuális beállítási lehetőséggel. A hatlencsés optika nagy fényerejű, a látószöge is nagy, és már tíz centiméterről is tud élességet állítani. Az elmosódott fotóktól beépített optikai képstabilizátor véd a Lumia 930-ason, a villanóján pedig dupla LED bocsát ki fényt az esti sötétben. A telefont elég erős hardverrel szerelik fel, és Windows Phone 8.1-et futtat - 140 ezer forint körüli áron

A Nokia Lumia 930-as Forrás: Origo

Az itthon kapható okostelefonok közül erős még fotózásban a Sony Xperia Z3, ami egy 5,2 colos, full-HD kijelzős okostelefon. A 220 ezer forintos, vízálló prémium készülék kamerája 20,1 megapixeles, és nagyobb kapacitású akkumulátora van a Nokiánál. Ebben a telefonban a képérzékelő különleges, a lencse pedig nagylátószögű, és kevés fény mellett is lehet vele fotózni. Videóból akár ultra-HD felbontást is felvesz, bár ezt a legtöbb vásárlója még nem is tudja min lejátszani.

Fotózáshoz vagy videózáshoz nem rossz választás az új iPhone 6, vagy a drágább 6 Plus modell sem. Bár az Apple új mobiljai csak 8 megapixeles fotókat rögzítenek, a képérzékelőjük különleges, így a kis méretű képek minőségére nem lehet panasz. Az idei iPhone-ok gyors autofókusszal rendelkeznek, villanójuk két különböző fehér árnyalatot használ a természetes hatás érdekében. Mindkét típus full-HD-s videót tud felvenni, a drágább Plus modellét optikai képstabilizátorral is felvértezték. 220 ezer és 250 ezer forintos árukért ezt el is várjuk tőlük.

Egy tepsimobil sosem hagyja cserben

Az idei a tepsimobil éve, még az Apple a gyártók között nagyjából utolsóként szánta rá magát, hogy óriásmobilt dobjon piacra. Az iPhone 6 Plus hatalmas, az öt és fél colos képernyő mögött azonban nagykapacitású akkumulátor is elfért. Ez az Apple első olyan telefonja, amit nem feltétlenül kell minden este feltölteni, ha valaki kicsit is aktívan használja. A táblás csokoládé méretű telefonon gépelni is kényelmesen lehet, hiszen a nagy, full-HD-s képernyőn a virtuális gombok is kellő távolságba kerülnek.

Az iPhone 6 Plus hatalmas, kétkezes mobil Fotó: Csanádi Márton - Origo

Egy kicsivel olcsóbban, 220 ezer forintért egy másik csúcsmobil, a Samsung Galaxy Note 4 is elérhető. Ennek tervezésekor sem fukarkodtak a fejlett paraméterekkel. Az 5,7 colos képernyő 2560 x 1440 pixeles nagyfelbontást kínál, mögötte gyors, nyolcmagos lapka dolgozik. Ez a telefon is képes 2160 p felbontású videó felvételére, állóképből pedig 16 megapixeleset rögzít. Egyedi tulajdonsága a rajzolást és gyors jegyzetelést biztosító digitális cerka, amit az egyik sarokból lehet előhúzni. Akkumulátoros üzemidőben ez a telefon is jeleskedik.

Ennél olcsóbban is lehet tepsimobilja, a Nokia Lumia 1320-asa 75 ezer forint körüli áron elvihető. Ez egy hatcolos képernyővel szerelt mobilóriás Windows Phone 8 szoftverrel, HD-felbontású képernyővel. Hátránya, hogy csak öt megapixeles a hátlapi kameréja, az előlapi pedig pocsék, 640 x 480 pixeles képeket készít.
Ha kisebb méretű tepsifonra vágyik, a Lenovo S860-as lehet jó választás. Ez egy 5,3 colos készülék HD-felbontással. Különlegessége a hatalmas kapacitású, 4000 milliamperórás akkumulátor. Kamerája átlagos, 8 megapixeles felbontású, az előlapi szelfikamera viszont csak 1,6 megapixeles felbontást tud. Ebből a telefonból a 4G támogatása hiányzik, viszont egyszerre két SIM-kártyán keresztül két előfizetést is lekezel.

Nem minden mobil óriási

Sokan joggal idegenkednek az óriásmobiloktól, mert nem akarnak a zsebükből kitüremkedő telefonnal mászkálni az utcán. Szerencsére a kompakt készülékek sem haltak még ki, bár már ezek is nagyobbak, mint két éve. Az Origón is nemrég tesztelt Samsung Galaxy Alpha erre jó példa: 4,7 colos, HD-felbontású AMOLED képernyője van, és nagyon könnyű - és nagyon hasonlít az iPhone 6-ra.

A Samsung Galaxy Alpha méreteire nem lehet panasz Fotó: Csanádi Márton - Origo

A szupervékony, szuperkönnyű telefon eléggé hasonlít az iPhone 6-ra. Izmos hardvere van, menügombja ujjlenyomatokat is olvas, beépített kamerái 12 és 2,1 megapixelesek. A kompakt kivitelnek azonban ára is van, elég kis akkumulátor fért el belül, így az Alphát ajánlott minden este feltölteni. Viszont tesztünk megjelenése óta legalább sokat esett az ára, már nem kétszáz, csak százhatvanezer forint körüli összeget kérnek el érte kártyafüggetlenül.

Olcsóbban is van érdekes mobil: a Sony Xperia Z1 Compact például 4,3 colos HD-képernyőt és elég erős vasat tartalmaz, kamerája pedig 20,7 megapixeles. Ráadásul víz- és porálló a készülék 120 ezer forintért. Nyolcvanezer forintért a gyártó Xperia M2 Aqua fantázianevű mobilját vihetjük haza. Ez is vízálló, de a 4,8 colos képernyője csak 960 x 540 pixeles felbontású, gyengébb a hardver, és a kamera is csak 8 megapixeles.

Ha az ár a legfontosabb

Nem érdemes köntörfalazni, egy húszezer forintos okostelefon nyilván nem fogja ugyanazt az élményt nyújtani, mint akár egy ötvenezer forintos. De egy fapados készülékben is vannak érdekesebb típusok. Ilyen például a nyáron bejelentett Nokia Lumia 530-as. A 4 colos telefon harsány színű hátlapokkal kapható, és harmincezer forintos kártyafüggetlen ára (ezért dual-SIM-es modellt kapunk) dacára sem tűnik gagyinak. A csak 854 x 480 pixeles képernyő nyilván nem csúcsszuper, de Windows Phone 8.1 csempéi azért normálisan kezelhetők rajta - ez a rendszer eleve kevésbé fest rosszul kisfelbontásban, mint az Android.

Nokia Lumia 530 Forrás: Nokia


Hardvere nem éppen a legnagyobb teljesítményű, memóriából is csak fél gigabájtot tartalmaz - nem is érdemes egyszerre sok appot megnyitni rajta. A 4 gigabájtos belső tár viszont microSD-kártyával kibővíthető. A beépített fényképező 5 megapixeles, és csak normál felbontású videót vesz fel, az előoldali kamera viszont teljes egészében lemaradt a telefonról a 4G támogatásával egyetemben. A telefon utódja már a Nokia márkanév nélkül, Microsoft Lumia 535-ösként debütál. Tizenötezer forinttal drágább az elődjénél, ötcolos, kicsivel szebb kijelzője van, és nagyobb kapacitású akkuja.

Az olcsó androidos kínálatból a Samsung Galaxy Ace 4-ese érdemes említésre. Ez 4,3 colos (800 x 480 pixeles) kijelzővel felszerelt telefon. Extrájának a 4G mobilinternet támogatása számít, nem pedig az erős hardver. Viszont az 5 megapixeles kamerájával ez a telefon HD videót is fel tud venni. 50-55 ezer forintos áron lehet megvenni itthon, 4 gigabájtos belső tárhelyét érdemes rögtön kibővíteni egy memóriakártyával.