A Kiskarácsony mindenáron például rögtön arra a legjobb példa, hogy milyen az, amikor valakinek az agyára megy a karácsonyi dekorálási láz. Egyik főhősünk, a Danny DeVito által megformált autókereskedő, Buddy ugyanis a fejébe veszi, hogy olyan pompázatos és fényességes karácsonyi világítást rittyent a házára, hogy azt a világűrből is látni lehessen (erre a GoogleEarth után szabadon MyEarthnek nevezett program által készített éjszakai műholdfelvétel lenne a bizonyíték). A nagyratörő céllal járó fény- és zajszennyezés azonban az idegeire megy Buddy szomszédjának, a karót nyelt szemésznek, így ellenségeskedés, majd valódi háború kezdődik közöttük, ami igencsak betesz a karácsonyi hangulatnak. A végén így már nem a monumentális díszkivilágítás, hanem az elvadított családtagok visszaédesgetése lesz a tét.
Szintén nem kevés áramfogyasztással járhat annak az óriási karácsonyfának a kivilágítása, amit a Reszkessetek, betörők! második részében csodálhatunk meg a kis Kevinnel együtt. Főhősünk ezúttal New Yorkban vész el, így nem otthon kényszerül egyedül karácsonyozni, hanem a nagyváros forgatagában, így saját fenyő helyett a Nagy Alma köztéri fája jut neki. A pompás karácsonyfánál megvalósíthatóbb azonban a film első részében látott szerényebb fa. A magyar tévék karácsonyi programjának kötelező darabjában mutatós és daliás, de átlagos fenyőfa jelenik meg, olyan dekorációval, amit akár mi magunk is leutánozhatunk: az égősor és a gömbdíszek mellett a karácsonyi pálcák (a Mikulás botját utánzó, fehér alapon spirálisan, pirossal színezett cukorkák), az angolszász karácsony tipikus elemei dominálnak rajta.
John Grisham (A cég, Az ügyfél) regényéből és Chris Columbus (Reszkessetek, betörők!, Harry Potter és a bölcsek köve) forgatókönyvéből készült ez a családi vígjáték, melyben a főhős házaspár, Luther (Tim Allen ) és Nora Krank (Jamie Lee Curtis) úgy dönt, idén kihagyja a karácsonyt, és helyette inkább befizetnek egy pihentető trópusi utazásra. Ezen azonban a teljes szomszédság felháborodik, ráadásul csakhamar kiderül az is, hogy lányuk, előzetes tervei ellenére, mégis hazamenne a szülőkhöz, családi körben ünnepelni. Krankéknek tehát össze kell kapniuk magukat, hogy mégiscsak összehozzák a meleg otthont és a családi karácsonyt, ráadásul eközben a nyakukban liheg az egész sértődött és bosszúszomjas utca, és ádáz küzdelem indul Hópofiért, a Krankék birtokában lévő hatalmas hóemberfiguráért is…
A francia Christian Carion művének igaz történeten alapuló cselekménye az I. világháború idején játszódik, a nyugati fronton, 1914 karácsonyán. Ekkor történt állítólag, hogy az addig egymást irtó francia, skót, illetve német katonák saját kezdeményezésként privát fegyverszünetet kötöttek, átmentek barátkozni egymáshoz, és közösen ünnepelték meg a karácsonyt. A megható eseményt olyan európai színészek jelenítik meg, mint Daniel Brühl, Diane Krüger, Danny Boon vagy Guillaume Canet, az ünnepi hangulatot pedig tovább fokozzák a filmben felcsendülő csodálatos dalok (az ellenséges katonák ugyanis nagyrészt – legalábbis eleinte – a zene és a dal erejével találnak egymásra). A hétköznapian felemelő és megható igaz történetnek köszönhetően pedig egyértelmű, hogy külsőleg ugyan ez a legszerényebb a listánkon szereplő karácsonyfák közül (a katonák csak egy igen kis méretű fát tudtak szerezni, amit rögtönzött díszekkel, szalagokkal és gyertyákkal ékesítettek), de egész biztosan ebben van a legtöbb szív.
Az időben a Jégkorszak harmadik és negyedik része között készült Állati nagy karácsony című rövidfilm, a Jégkorszak filmek spin-offja listánk egyetlen animációs filmes versenyzője, melyben egy félórás tévéfilm erejéig együtt ünnepelhetünk kedvenceinkkel, azaz Mannyval, a mamuttal, feleségével, Ellie-vel, kislányukkal, Kisbarackkal, Diegóval, a kardfogú tigrissel, Siddel, a lajhárral és a két rosszcsont oposszummal, Eddie-vel és Ropsszal. A kedves kisfilm azt meséli el, hogy barátaink elindulnak az Északi-sarkra, hogy megkeressék a Mikulást. Ami miatt azonban az Állati nagy karácsony nagy jelentőséggel bír a karácsonyi dekoráció témakörében, az az a tény, hogy felvetése szerint az őslajhár találja fel a karácsonyfát. Addig ugyanis az ún. karácsonykő segítségével ünnepeltek az állatok, Sid leleménye viszont a lentebb látható, elsősorban különféle termésekkel díszített, így főleg a természetes alapanyagok híveinek ajánlható karácsonyfa.