Sikertelenül próbált menekülni a rendőrök elől egy embercsempész

Vágólapra másolva!
10 migránst akart nyugatra szállítani egy hat férfiból álló embercsempész banda, akiket két autóval vettek fel a szerb-magyar határnál. A zavartalan szállításról egy előfutóval próbáltak gondoskodni, azonban az egyik sofőrt tetten érték a rendőrök Kerekegyházánál, társa viszont sikeresen eljutott a migránsokkal a nyugati határig.
Vágólapra másolva!

A férfi megkérte ismerősét, hogy keressen olyan embereket, akik vállalnák, hogy migránsokat szállítanak a nyugati határhoz.

A férfi a fuvarért 500.000, illetve 250.000 Ft.-ot ígért 2 ismerősének, akik végül elvállalták a sofőri feladatot, egyikük annak ellenére is, hogy korábban eltiltották a vezetéstől.

2022. szeptember 13. előtt a férfiak kora délután egy jászsági faluban találkoztak, ahová az ötletgazda férfi két ismerőse elhozta a kocsikat a migránsok szállításához. Ezután a két sofőr beült szállításra használt autókba, négy társuk pedig a szervező autójába, hogy előfutóként működjenek közre.

Miután a szervező megtankolta az autókat, a szállító sofőrök 

Szeged felé hajtottak, majd 6, illetve 4 migránst vettek fel, és az előfutó autót követve az M5-ös autópályán az osztrák határ felé indultak velük.

Kecskemét közelében az egyik sofőr rendőrökre figyelt fel, és 

megijedt tőlük, ezért lehajtott az autópályáról és Kerekegyháza felé indult, itt azonban igazoltatták, majd őrizetbe vették. Társa viszont sikeresen eljutott Hegyeshalomig,

ahol kirakta a migránsokat, és a megígért 250.000 Ft-ot meg is kapta a szervezőtől két részletben.

Az ügyészség minősített embercsempészet miatt emelt vádat a bűnszervezet tagjaival szemben, a vezetéstől eltiltott sofőrnek pedig eltiltás hatálya alatti vezetés miatt is felelnie kell. Börtönbüntetés kiszabását javasolta velük szemben.

A vádlottak bűnösségéről a kecskeméti bíróság fog dönteni.

Három litván férfi hónapokon keresztül migránsok százait csempészte Magyarországra és Olaszországba. Volt olyan is, amikor egy kisbuszba egyszerre 37 migránst zsúfoltak be.

Néhány évvel ezelőtt pedig egy öttagú román embercsempészbandát fogtak el Horvátzsidányban, akik között egy 8 hónapos terhes nő is volt. Összesen 16 migránst próbáltak az osztrák-magyar határhoz szállítani, akik között afgánok és törökök is voltak.

2019-ben pedig elfogtak egy évek óta szökésben lévő bolgár férfit, aki egy embercsempész bandában tevékenykedett, ő adott utasításokat a szállítóknak, és ő fizette ki a bérüket, emellett előfutóként is rendszeresen közreműködött a szállításoknál, melynek során embertelen körülmények között csempészték a migránsokat. Volt rá példa, hogy egy autóba több tucat embert zsúfoltak be.

2022 szeptemberében pedig 7 év fegyházra ítéltek egy szegedi férfit, akinek egy komplett embercsempészbanda állt az irányítása alatt. A csempészésben több rokona - apja, élettársa és testvérei - is részt vettek.

Forrás: Ügyészség