Nagy Feró megrázó interjúban állt ki Orbán Viktor mellett, Magyar Péter is megkapta a magáét

Vágólapra másolva!
A legenda nem finomkodott.
Vágólapra másolva!

A Századvég Youtube csatornáján, a Kontextuson ezúttal Nagy Feró rockzenész, a Beatrice együttes vezetője volt a vendég,  aki - ahogy Csépányi Balázs fogalmazott kiváló véleménycikkében - nagyon sok érdekes dologról beszélt az interjú során.

"Az élő legendát kemény fából faragták, rendszeresen kiáll az elvei mellett, bátran vállalja, hogy Orbán Viktorral és a jelenlegi kormánnyal szimpatizál" - írta a Magyar Nemzetben Csépányi Balázs. Majd így folytatja: "A lapnak decemberben a zenész nagyinterjút adott, amelyben nagyon keményen fogalmazta meg a véleményét a világ helyzetéről, és dicsérte a miniszterelnököt:

Mondjon nekem valaki egy olyan formátumú politikust ma a világból, mint Orbán Viktor miniszterelnök!

A Kossuth-díjas zenészt már nem érdekli, hogy a libsik és a rosszindulatú kommentelők mit írnak, meri vállalni a véleményét. Most is kendőzetlenül beszélt arról, hogy miért tartja nagyra a magyar miniszterelnököt. Megrázó részletességgel beszélt arról is, hogy miként verték véresre a rendőrök a 80-as években, elmesélte, hogy árulták el zenésztársai, a baloldal új figurája, Magyar Péter is megkapta a magáét, és elmondta azt is, hogy miért kell politizálnia a rockereknek.

Fontos beszélgetés, ajánlom megtisztelő figyelmükbe."


 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
MagyarNemzetavatar
Szerző:Magyar Nemzet
Szerző:Magyar Nemzet