Szijjártó Péter: Magyarország az együttműködés fejlesztésén fog dolgozni az Európai Unió és a Türk Államok Szervezete között

Szijjártó,Péter,külgazdasági,és,külügyminiszter
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Magyarország a júliusban kezdődő európai uniós elnöksége idején mindent meg fog tenni a Türk Államok Szervezetével (TÁSZ) folytatott együttműködés továbbfejlesztése érdekében, ez ugyanis mind a két félnek érdeke - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

Magyarország az idén júliusban kezdődő európai uniós elnöksége idején mindent meg fog tenni a Türk Államok Szervezetével (TÁSZ) folytatott együttműködés továbbfejlesztése érdekében, ez ugyanis mind a két félnek érdeke

 - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. 

Az MTI tájékoztatott, a tárcavezető a Türk Államok Szervezetének főtitkárával, Kubanicsbek Ömüralijevvel találkozott. A sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy 

Magyarország különös jelentőséget tulajdonít a TÁSZ-ban betöltött megfigyelői pozíciójának, mivel napjaink geopolitikai változásai, kihívásai jelentősen megnövelték Közép-Ázsia és a türk világ jelentőségét.

Mint mondta, az ukrajnai háború és az arra válaszul elfogadott szankciók miatt új kelet-nyugati irányú kereskedelmi útvonalak jöttek, és jönnek létre. A térség pedig alternatív energiaforrásokat kínál, és az ott található országok gazdasági fejlődése is új dinamikát kapott.
 

Úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió is sokat profitálhat abból, ha intenzívebbé teszi együttműködését a türk államokkal, ez nagyban hozzájárulhatna a közösség versenyképességének fejlesztéséhez is.

Ezért Magyarország az elnökségi időszaka során az Európai Unió és a Türk Államok Szervezete közötti együttműködést intenzívebbé kívánja tenni. Az erről szóló megállapodást és menetrendet itt néhány perce alá is írtuk

- jelentette be. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország idejében felismerte Közép-Ázsia és a türk világ jelentőségét, ami abból is jól látszik, hogy az érintett államokkal 2010 óta több mint duplájára nőtt a kereskedelmi forgalom. Annak értéke tavaly először meghaladta az ötmilliárd dollárt.
Kitért arra is, hogy az emberek közötti kapcsolatok fejlesztése fontos alapja az együttműködésnek, így 

hazánkban évente összesen 1040 hallgató tanulhat ösztöndíjjal a TÁSZ tagországaiból. Idén több mint 5100-an jelentkeztek, ami jól mutatja a program népszerűségét.

Pénteken létrejön a Türk Államok Szervezetének befektetési alapja, amihez a magyar kormány a korábbi vállalásának megfelelően százmillió dollárral hozzá fog járulni.

A világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságú térségéről beszélünk, s Magyarország nagy lehetőséget kap azáltal, hogy belép ebbe a befektetési alapba, hogy részt vegyen a régió fejlődésében, illetve újabb forrásokat vonjon be a magyar gazdaság növekedésének támogatása érdekében

- mondta a tárcavezető. Rámutatott, hogy a TÁSZ európai székhelye Budapesten található, illetve a szervezet itt működteti az Aszálymegelőzési Intézetét, aminek a szakmai munkáját a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzi.
Hangsúlyozta, hogy ez lehetőséget nyújt arra, hogy a magyar vízipari és mezőgazdasági technológiákat Közép-Ázsiában hasznosítani lehessen, ugyanis számos ilyen kihívással néznek szembe a régió országai.

A magyar technológiák használata segít majd ezen kihívások kezelésében, és lehetőséget ad a magyar vállalatok számára, hogy ezen rendkívül fejlett technológiájukkal még inkább a nemzetközi piacokra tudjanak kilépni

- fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter végül megköszönte Kubanicsbek Ömüralijev látogatását. Megismételte, hogy 

Magyarország a júliusban kezdődő EU-elnöksége alatt mindent meg fog tenni az együttműködés továbbfejlesztéséért az Európai Unió és a Türk Államok Szervezete között.