Budapesten forgatott videóklippet új albumához a világhírű Mandoki

Vágólapra másolva!
Elgondolkodtató budapesti videóklippel együtt jelent meg a világméretű Mandoki Soulmates ’A Memory Of Our Future’ című albuma.
Vágólapra másolva!

A Mandoki Soulmates új lemezének a híre világszinten felkavarta a zenei szakma állóvizét. Ritkaság, hogy több mint három évtizeddel megalakulása után egy együttes képes legyen új mérföldkövekhez eljutni, ám a Leslie Mandoki által alapított, világsztárokból álló Mandoki Soulmates-nek az "A Memory Of Our Future" című, most megjelent új albumával sikerült maradandót alkotnia. 

A globális debütálást egy az „A Memory Of My Future” zenei feszültségekkel teli, gitárhangsúlyos dalhoz, éppen Budapesten forgott, művészi videóklip emeli ki.

 Nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen az énekes, dobos, szerző és zenekarvezető, Leslie Mandoki „emlékére” és „jövőjére” is óriási hatással van hazánk.

Az „A Memory Of My Future” dalszövege egy lírai utazásra invitálja a hallgatót, amely a múlt és a jövő között vizsgálódik. 

Felszínre kerülnek a mély emberi érzések Leslie szemszögén keresztül: a nosztalgia, a remény és az elkerülhetetlen változásokkal való szembenézés, miközben Budapest ikonikus részein barangol. 

A videóklip egyes részei a „Fekete Hattyú” jeleneteire is tesznek utalást, nem véletlenül, hiszen az albumborítón is ez a társadalmat elemző szimbólum kapott hangsúlyt. 

A Fekete Hattyú borítója már önmagában ikonikus szimbólummá vált.

 Leslie szerint 

itt vagyunk a válságok zuhatagában háborúkkal, járványokkal és geopolitikai hatalmi játékokkal, ahol a Fekete Hattyú közöttünk landolt.

A progresszív rock és jazz fusion egyedülálló keverékével az új lemez új hangrögzítési utakat nyitott meg a műfajban, mely világszerte elnyerte a kritikusok és a rajongók elismerését egyaránt.  A kiadványt a kezdetektől az utómunkálatokig analóg eszközökkel rögzítették és állították elő, így megőrizve a művészi alkotófolyamat autentikus voltát. Ez a precizitás és a szenvedély magasiskolája, és dalszövegeit, zeneiségét megvizsgálva még ennél is többet tanít.

Ez az analóg hangzású esztétika még egy mobiltelefon apró hangszóróján keresztül is képes áthatolni a digitális kor zaján, ahol a többség streaming szolgáltatásokon keresztül éli meg a zenét...Egy kézzel írt levél ez, töltőtollal, a közönségünknek

 – mondta Leslie Mandoki.

Leslie Mandoki

Egy 80 perces, központi gondolatra épülő album elkészítése ritka vállalkozás a mai zeneiparban, különösen az analóg technológiával végzett teljes folyamat miatt, a mikrofon felvételtől a vinyl lemez vágásáig. Ez a projekt a Mandoki-stúdióban, a Starnbergi-tónál kezdődött, majd New Yorkban, Greg Calbi segítségével és az Emil Berliner Studios-ban folytatódott, biztosítva a kivételes audiofil minőséget.
A Mandoki Soulmates ismét képes volt egy barátságos, vibráló hangzást rögzíteni, amely gyakran hiányzik a digitális felvételekből. Az „A Memory Of Our Future” zenei sokszínűséget kínál, a progresszív rocktól a jazz rockig, ötvözve a kompozíciós mélységet, könnyedséget, művészi szólókat és társadalmi üzeneteket.

A Mandoki Soulmates, a generációkon átívelő szuperbanda, melynek tagjai között olyan legendák találhatók, mint az alapító Leslie Mandoki, Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell (Supertramp), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), Tony Carey (Rainbow), Nick van Eede (Cutting Crew), Jesse Siebenberg és Mark Hart (mindketten Supertramp tagok). Az album missziója, hogy hidat építsen, különleges összefogást a zene nyelvén azzal, hogy az emberi egység ügyét szolgálja egy olyan korban, amelyben a társadalmi megosztottság dominál.

Mandoki Soulmates

Az újdonságon kiemelt jelentőségű a kicsit keleties behatású, igazi prog-rock remekmű, "Blood In The Water" és a gyönyörű, lírai gitártémával induló "Enigma Of Reason" című dalok, amelyek azokra az időkre hívják fel a figyelmet, amikor a hétköznapi életünk elszállt, és a félelmeink valósággá váltak. 

Az elsőként megjelenő felvezető, a felkavaró videóklippel együtt érkezett, fülbemászó témával, a "Devil's Encyclopedia" nemcsak egy kiáltvány a totalitarizmus és az agresszió ellen, hanem figyelmeztet a közösségi média propaganda hatásaira is.  

Míg a „The Big Quit”-ben igazi párbeszédet folytatnak a különböző hangszerek egymással, a refrén soraiból erős üzenet körvonalazódik: „Nehéz idők kemény embereket nevelnek, Kemény, bátor emberek könnyebb, szebb időket teremtenek, a könnyed idők könnyelmű generációt nevel fel, és a hanyag, könnyelmű generáció nehéz időket teremt megint. Ebből az ördögi körből nem találjuk a kiutat”. 
 

A „We Stay Loud" című dal egy lélekemelő felhívás arra, hogy bátrak legyünk, és ragaszkodjunk a szenvedélyünkhöz, amellyel a konformitás helyett a zajos ellenállást választjuk. 

A szakma és azok a zenei kritikusok, akiknek már volt szerencséjük meghallgatni az új albumot, egyöntetűen pozitívan fogadták és felemelő cikkekben ünneplik a „Memory Of Our Future” című, új kiadványt, méltatva annak zenei gazdagságát és művészi mélységeit a prog-rock hazájában, Angliában, és a fusion jazz kiemelkedő területein is: az Amerikai Egyesült Államokban. Ez a lemez új szintet képvisel a műfajban, és az egyértelműen kihagyhatatlan. 

„Ez a zenekar egyszerűen 100%-ban képviseli azt, amire zenészként vágyok." - Till Brönner. 

Az „A Memory Of Our Future” albummal a Mandoki Soulmates egyedülálló módon ötvözi a zene legmagasabb minőségét a maga társadalmilag és politikailag releváns üzeneteivel. Ez a lemez nem csupán a progresszív zene és a jazz rock rajongóinak szól, hanem minden olyan embernek, aki igazi és hiteles zenét keres. 

„Nagyon várjuk „A Memory Of Our Future” megjelenését, a „Blood In The Water” című dal izgalmas meghívást jelent ahhoz, ami egy igazi és mély zenei utazás ígéretévé válik”-nyilatkozta Phil Aston zenei kritikus.

„A fantasztikus dalok mélyen tükrözik Leslie Mandoki látomását arról, hogy hidakat építsen a progresszív jazz-rock éles szövegeivel, illetve kemény megjegyzéseket tegyen a korunk társadalmi kihívásaira…”-mondta Paul B. Birch angol zenekritikus.

Rajongók milliói várják izgatottan, hogy végre hallhassák az albumot, amely május 10-én jelenik meg világszerte.

Magyarországon a lemez az MG Records oldalán rendelhető: https://lnk.to/MandokiSoulmates__AMOOF

Illetve elérhető az összes digitális zenei platformon: https://lnk.to/MandokiSoulmates_AMOOF