Miután kivezényelték Magyar Péter tüntikézésére, Donáth Anna zavart vigyorgással azzal viccelődött, hogy megkoronázták - fotó

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban nem volt hiány kínos pillanatokból a Momentum háza táján. Nem sokkal azután, hogy Donáth Annát kizavarták Magyar Péter tüntikézésére, a pártelnök egy papírkoronával a fején bohóckodott. Teljesen padlóra került Fekete-Győr András és Brüsszelben Magyarország ellen dolgozó csapata.
Vágólapra másolva!

Nagyon úgy tűnik, hogy ezek nem Donáth Anna és a Momentum napjai. Pénteken a pártelnököt kizavarták Magyar Péter mérsékelten sikeres tüntikézésére tapsolni. Ez annak fényében különösen megalázó volt, hogy a felmérések szerint a támogatók tömegével pártolnak el a Momentumtól az új baloldali figura felbukkanása óta.

Donáth Anna, a Momentum elnöke váratlanul megjelent Magyar Péter tüntetésén
Donáth Anna, a Momentum elnökét Sorosék kizavarták Magyar Péter tüncikézésére
Fotó: Facebook

De vajon mit csinált ezután Donáth Anna? Ott folytatta, ahol abbahagyta: egy papírkoronával a fején bohóckodott a közösségi médiában. Facebook történetében azt írta, hogy "megkoronáztak." Nagyon vicces.

Fotó: Facebook - Donáth Anna

Jól láthatóan a Momentum és annak vezetője nincs a helyzet magaslatán. A Magyar Nemzet szombaton számolt be arról, hogy a baloldali pártnak komoly nehézséget jelenthet az EP-választáson induláshoz szükséges húszezer aláírás összegyűjtése. A lap ezt azzal kapcsolatban írta, hogy az ellenzéki párt emailben fordult a támogatóihoz, amelyben a következőket írták:  „Mivel a Fidesz egy napra rakta a két választást, az ajánlásgyűjtés a szokottnál nehezebb, mert több tízezer aláírást kell kérnünk, ráadásul többféle ívre is. Ezért fontos, hogy te is támogass minket egy ajánlással”. Vagyis, a Fidesz tehet arról, hogy gyakorlatilag megszűnt a Brüsszelben Magyarországot folyamatosan eláruló Momentum.