Szijjártó Péternek elege lett: berendelte David Pressman amerikai nagykövetet

Fotó: Ladoczki Balazs
Vágólapra másolva!
Ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől, akkor sem, ha az adott személy az Egyesült Államok elnöke - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az albán külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatón az ATV riportere arról a kijelentésről kérdezte Szijjártó Pétert, amelyet Joe Biden tett és amellyel igyekezett bírálni kihívóját, Donald Trumpot azon a hétvégén, amikor személyesen találkozott Orbán Viktorral. Ebben azonban a magyar miniszterelnököt is hazug módon támadta.

Tudják, hogy kivel találkozik ma Mar-a-Lagóban? A magyar Orbánnal, aki egyenesen kijelentette, hogy szerinte nem működik a demokrácia, és diktatúrát szeretne

- mondta Biden. 

Szijjártó Péter a válaszában bejelentette, hogy berendelte az amerikai magyar nagykövetet, akit Magyar Levente miniszterhelyettes fogadott a minisztériumban. A külügyminiszter úgy fogalmazott: ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől, akkor sem, ha az adott személy éppenséggel az Egyesült Államok elnöke.

Magyar Levente miniszterhelyettes azt kérte a nagykövettől, mutassa meg azt az idézetet hellyel és időponttal, ahol a miniszterelnök azt mondta volna, amit Joe Biden neki tulajdonított. Nyilvánvalóan ilyen nem hangzott el, ezért érdemi választ erre nem tudunk kapni - mondta Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta: 

a nagykövet megnyilatkozása, hogy az a hivatalos amerikai pozíció, hogy Magyarországon diktatúrát építünk, rendkívüli módon megnehezíti a kétoldalú kapcsolatokat, ugyanis ezzel nem a kormányt sértik meg, hanem az országot, a miniszterelnök és a kormány ugyanis nem véletlenszerű sorsolásnak köszönhetően vezeti az országot, hanem az emberek választása alapján.

- írta mg az atv.hu

Emlékeztetett, a kormánypárt négy választást nyert meg egymás után, az emberek ezzel kijelölték a kormányzás irányát, amelyet végrehajtanak, ha nem hajtanák végre, az emberek nem választják meg őket újra, "ez a demokrácia egyik fontos velejárója".

Ez egy nagyon súlyos sértés, kikértük magunknak, bekérettük a nagykövetet, és ez a fajta amerikai elnöki, kormányzati, demokrata adminisztrációbeli gondolkodásmód egy súlyos teher a kétoldalú kapcsolatokon - szögezte le Szijjártó Péter.