Pert fontolgat a magyar kormány a SPAR ellen

spar
Nem ússza meg a SPAR: a kormány bíróság elé viheti a boltláncot.
Vágólapra másolva!
Miután az osztrák SPAR első embere kvázi államosítással vádolta meg a magyar kormányt, a kabinet kemény üzeneteket fogalmazott meg válaszul - emlékeztetett a Világgazdaság. Úgy tűnik, ezzel azonban távolról sem jutott nyugvópontra a konfliktus.
Vágólapra másolva!

Pert fontolgat a magyar kormány a SPAR ellen – értesült a Világgazdaság megbízható forrásokból. Eszerint tehát a kiskereskedelmi lánc nem ússza meg a hetekben kirobbant botrányt annyival, hogy kemény üzeneteket kapott a kabinet részéről, hamarosan konkrét lépések is történhetnek az ügyben. A lap tudomása szerint a magyar kormány 

rágalmazás miatt helyezte kilátásba, hogy bíróság elé viszi a boltláncot. 

Minden bizonnyal nem a SPAR Magyarországot, hanem az osztrák anyacéget, amelynek tulajdonosa, egyben vezérigazgatója szokatlanul éles és támadó nyilatkozatot tett március közepén a magyar kormányzatról.

Hogyan robbant ki a SPAR-botrány?

Ahogy arról a vg.hu beszámolt, Hans Reisch a Lebensmittel Zeitungban (LZ) szólalt meg, de nagyjából ezzel egy időben a die Presse is interjúzott vele. Az egymás utáni két nyilvános szereplés üzenete lényegében megegyezik: a menedzser szerint a magyar állam viszonylag nyíltan tolmácsolta feléjük, hogy részesedést szerezne a kiskereskedelmi láncban. A kirohanás nem volt előzmény nélküli. Nemrég derült ki ugyanis, hogy 

a salzburgi székhelyű boltóriás bepanaszolta Magyarországot az Európai Bizottságnál a kiskereskedelmi különadó miatt. Ennek felső mértéke az idén 4,5 százalék, és azokra vonatkozik, akik nettó százmilliárd forint feletti árbevételt érnek el. De kifogásolták az élelmiszerárstopot is. Ezt követően állt elő Hans Reisch azzal, hogy a magyar kormányzat felajánlotta neki, hogy adja el a magyar SPAR legalább egy részét.

Erre válaszul jelentette be, hogy az osztrák anyacég, a SPAR Österreich átszervezi a magyarországi SPAR-t. Az új struktúra meglehetősen bonyolult, de a lényege, hogy

  • a kereskedelmi és logisztikai, valamint a SPAR Magyarország által megvásárolt földterületek és épületek tulajdonosi jogait áttelepítették Svájcba egy ottani leánycégük, az Aspiag Management AG alá.
  • Ezen túlmenően pedig a SPAR Magyarország által üzemeltetett kiskereskedelmi láncot az osztrák anyacéghez csatolták. 

Ezek nem kis mozgások, hiszen a SPAR Magyarországon mintegy 14 ezer embernek ad munkát, ezzel az ötödik legnagyobb munkáltatónak számít itthon. Tavaly év végén 368 saját üzemeltetésű áruházzal rendelkezett, illetve franchise programjában további 273 áruház működött. Magyarországon a második legnagyobb élelmiszerbolt (a Lidl mögött), 2023-ban bruttó 2,78 milliárd euró bevételt ért el, ez hozzávetőleg ezermilliárd forint.

Hogyan reagált a kormány?

A magyar kormányzat nem sokat várt a válasszal – emlékeztet a portál. Először a Miniszterelnöki Kabinetiroda adott ki egy rövid kommentárt, amelyben emlékeztettek rá, hogy a kiskereskedelmi különadót az Európai Unió bírósága nyilvánította jogszerűnek. „Ezek a tények, minden más állítás alaptalan” – fogalmaztak.

Múlt hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelentetett meg közleményt, amelyben a Nagy Márton vezette tárca visszautasította a vállalat valótlan állításait. „A SPAR-nak a magyar fogyasztók érdekeit kellene szem előtt tartania” – húzta alá. Az NGM szerint a történtek hátterében nem a SPAR által megfogalmazott intézkedések állnak, hanem annak valós oka a vállalat veszteséges gazdasági helyzete. A SPAR Magyarország Kft. működése ugyanis nem hatékony, mivel piaci versenytársaihoz képest magasabb költségszerkezettel rendelkezik, emellett a piaci és az árversenyben is alulmarad.

Ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, továbbá beszállna a piaci árversenybe, kétségbeesésében alaptalan álhíreket terjeszt

– emelték ki. Végezetül jelezték, hogy a magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára. Nagy Márton kedden már a Világgazdaságnak adott interjút a témában. A miniszter ebben arról beszélt, hogy Hans Reisch álhíre olyan hangnemet ütött meg, ami nem illő. 

A teljes anyag ITT olvasható el!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK