Újabb ország léphet be a háborúba, már készülnek a katonák

Vágólapra másolva!
Ausztrália 11 katonát vezényel az Egyesült Államok kezdeményezésére létrejövő nemzetközi misszióba, amelynek célja a teherhajózás biztonságának fenntartása a Vörös-tengeren, de hadihajót vagy repülőgépet nem küld - közölte csütörtökön Richard Marles ausztrál védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

A napokban jelentették be, hogy a Vörös-tenger hajózási szabadságát célzó Prosperity Guardian (Jólét Őrzője) fedőnevű művelet részeként Nagy-Britannia, Bahrein, Kanada, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, a Seychelle-szigetek, Spanyolország és Dánia az Egyesült Államokkal együtt közös járőrözés bevezetését tervezi a Vörös-tenger déli részén és a szomszédos Ádeni-öbölben.

Az ausztrál védelmi miniszter közlése szerint Canberra januárban 11 katonát küld a művelet bahreini főhadiszállására, ahol már öt ausztrál katona állomásozik. A Sky News televíziónak nyilatkozva azonban hangsúlyozta: országa sem hadihajót, sem repülőgépet nem ad a missziónak.

- indokolta a döntést Marles.

A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy véget vessen a jemeni húszi lázadók támadásainak a térségen áthaladó hajók ellen.

A miniszter visszautasította ellenzéki képviselők bírálatát, hogy az Egyesült Államok kevésbé megbízható partnernek és szövetségesnek tekintheti Ausztráliát, amiért nem küld hadihajót a térségbe.
Abdulmalik al-Húszi, a jemeni húszi lázadók vezetője szerdán kijelentette: az Egyesült Államok vezette nemzetközi misszió csatatérré változtatja a Vörös-tenger területét, ezért arra szólította fel az országokat, hogy ne csatlakozzanak a biztonsági művelethez.

A lázadóvezér megfenyegette Washingtont: amennyiben célba veszik a jemeni felkelőket, válaszlépésként ők is csapást mérnek az amerikai hadihajókra.