Kiderült, mit mondott halála előtt a Dunába fulladt milliárdos

Zoltán sikeres volt a szakmájában
Vágólapra másolva!
Nem volt közeli hozzátartozója, így jelenleg senki nem tudja, ki és hol temeti majd el azt a milliárdos galériatulajdonost, aki az eddig ismert adatok szerint a Margit-hídról ugrott a Dunába augusztus 1-jén. Holttestét a Kopaszi-gátnál emelték ki a vízből hétfőn, ám a haláleset körül továbbra is rendkívül sok a kérdőjel. A rendőrség mindenesetre kizárta az idegenkezűséget.
Vágólapra másolva!

A fővárosi éjszakai élet népszerű figurája élete utolsó időszakában komorabbá, magába fordulóbbá vált.

- fogalmazott halála előtt három nappal egy barátjának, akinek ez a mondat csak utólag nyert értelmet.

Zoltán nagyon szerette az édesanyját, ő volt az egyetlen közeli hozzátartozója. Pár évvel ezelőtti halálakor

depresszióba is esett

a veszteség miatt, ebből azonban talpra állt és idősödő aranyifjúként előszeretettel kereste a csinos hölgyek társaságát.

"Rendkívül igényes volt, imádta a ruháit, véleményem szerint sosem ugrott volna a koszos Dunába. Egyébként tudott úszni, Balatonon nőtt fel, heti szinten járt úszni, edzeni. Kizárt, hogy ez legyen az igazság, mint amit közöltek róla.

Nehéz elhinni, hogy önszántából dobta el az életét – mondta a férfi egyik barátja.

Zoltán sikeres volt a szakmájában Forrás: Instagram

A Blikk úgy udja, hogy a befektetéseiből fényűző jövedelmet és szép vagyont összegyűjtő üzletembernek ugyanis felesége, gyereke, testvére nincs, szülei meghaltak. Lehet, hogy a milliárdok - örökös híján - az államra szállnak majd.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!