Óriási vidékfejlesztés indul - itt a lista

autópálya
Vágólapra másolva!
Kéttucatnyi fejlesztésről döntött a kormány. Debrecentől Iváncsáig, Zalaegerszegen és Nyíregyházán át meghatározó közúti és vasúti projektek indulnak el. Az is kiderült, mi lesz az M4-es, az M49-es, az M76-os és az M100-as gyorsforgalmi úttal.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság arról ír, hogy megszerezték Lázár János miniszter féltve őrzött listáját: ezeket az új beruházásokat indítja el a kormány, és tényleg a vidék jön.

Összesen 24 projekt megindításáról döntött a kormány júliusban

– erről az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tájékoztatta a Világgazdaságot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett beruházásoknál megkezdődhetnek a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárások. Mindez nem valamilyen távlati terv, hanem egészen konkrét és küszöbön álló:

ugyanis a 24 fejlesztésből 19-nél már az idei harmadik negyedévben megindul a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás.

Itt a lista!

Az ÉKM a pontos beruházásokat tartalmazó listát is megosztott a lappal, amit most közzé is teszünk. Ebből tisztán látszik, hogy az ÉKM-et vezető Lázár János miniszter nem a levegőbe beszélt akkor, amikor azt ígérte, hogy „a vidéket preferáló fejlesztéspolitikai fordulat jön". A szóban forgó beruházások ugyanis kivétel nélkül vidéki városok, így

  • Debrecen,
  • Iváncsa,
  • Dunakeszi,
  • Zalaegerszeg,
  • Nyíregyháza
  • és Kecskemét térségében valósulnak meg abból a célból, hogy fejlesszék az ottani ipari infrastruktúrát.

M4, M49, M76, M100: mi történik ezekkel a beruházásokkal?

A lista ismertetése előtte azonban érdemes tisztázni néhány fontos fejlesztés helyzetét, amelyek korábban szintén felmerültek azok között, amelyek a rossz gazdasági helyzet ellenére zöld lámpát kaphatnak a kormánytól. Ilyen egyebek mellett az M4, az M76 és az M100 gyorsforgalmi utak. Lázár János tárcája világosan beszélt ezekről is.

Az M4 gyorsforgalmi út Törökszentmiklós–Kisújszállás közötti szakasza állami beruházásként valósul meg. Itt a kivitelezés 2023 év első negyedéve óta az ütemtervnek megfelelően zajlik. A folytatást jelentő Berettyóújfaluig tartó szakaszt az autópálya koncesszió szerződése értelmében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. valósítja meg.

Az M76 és M100 gyorsforgalmi utak fejlesztéséről viszont egyelőre nem rendelkezik kormányhatározat, így ezeknél továbbra is érvényben van a felfüggesztés.

Nem úgy az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös–Csenger (országhatár) közötti szakasz, amelynél folyamatban van a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítása. Ugyanez igaz a Mohácsi Duna-híd és kapcsolódó úthálózat építésére, illetve a Hercegszántó-Backi Breg (Béreg) közúti határátkelő fejlesztésére.

Milyen beruházások lesznek Debrecenben?

A sor elejére kívánkozik Debrecen, ahol szerteágazó fejlesztések körvonalazódnak. Ezek egyik bázisa az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet (ÉNYGÖ). Debrecen önkormányzatának szándéka, hogy a város külterületén kialakítsa az ÉNYGÖ-t. Ezzel összefüggésben döntés született közúti infrastruktúra fejlesztésekről. Két építési (Csigekert utcai csomópont, Vezér utcai kikötés) és három tervezési (Debrecen-Józsa Északi tehermentesítő út, 35.sz. főút négynyomúsítása, illetve a 33-35.sz. főúti csomópont fejlesztése) közbeszerzési eljárás indul el 2023. harmadik negyedévben.

Szintén az ÉNYGÖ kapcsán a vasúti infrastrukturális fejlesztések is nagy hangsúlyt kapnak. Ezeknek két üteme lesz. Az elsőben

• korszerűsítik és megerősítik a 108. sz. Debrecen–Füzesabony vasútvonalat Debrecen és Macs állomások között. A 108-as vasútvonal az ÉNYGÖ mentén húzódik Macs megálló-rakodóhely közelében, éppen ezért egy, az ehhez a területhez csatlakozó új rakodó pályaudvar kiépítése is szükséges. A személyforgalom sem marad ki a fejlesztésből, új peronokat terveznek Tócóvölgy állomáson a Debrecen–Macs szakaszon, valamint a rakodó pályaudvar körzetében. Mindez már a végéhez közelít, a műszaki átadás-átvétel hamarosan végbemehet.

Óriási fejlesztések várhatóak. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A második ütem két részre bomlik.

• Az elsőben a közelmúltban megkezdődtek a Debrecen–Balmazújváros közötti részbeni vasúti infrastruktúra fejlesztések. Ezek tartalmazzák a vasúti pálya és kapcsolódó létesítményeinek felújítását Macs állomástól Balmazújváros állomásig. A pályán az engedélyezett sebesség 100 km per óra. A balmazújvárosi állomást is átépítik, és a teljes szakasz biztosítóberendezését is korszerűsítik. A projekt Debrecen belterületén tervekkel és engedélyekkel rendelkező Derék utca és Nyugati Ipari Park vasúti megállóhelyek kiépítését is tartalmazza a kapcsolódó zajvédelmi feladatokkal együtt. Ugyancsak megvalósul az új távvezérlő központ Macs Ipari Park állomáson, amely a vonalszakasz távvezérlését látja el. De a beruházás magában foglalja a Keleti-főcsatorna feletti vasúti híd felújítási munkáit, valamint a vonali kisműtárgyak és átereszek átépítését. A szakaszon található nyolc szintbeni közúti keresztezést is átépítik, Balmazújváros állomásnál pedig P+R parkolókat hoznak létre és a megközelítő út és állomási előtér és megújul. Ugyanitt a meglévő felvételi épület átalakítását, valamint új üzemi épület létesítését is tervezik.

• A második rész Macs Ipari Park Terminál és a Debrecen „FATÉR" kisállomás megvalósításáról szól. Előbbi területén szintén megkezdődtek a szolgáltatási színvonalat és működési hatékonyságot növelő beruházások. Így kamerás biztonsági rendszert telepítenek, új irodaépületet létesítenek, beléptető rendszert építenek ki, illetve megtörténik a korábbi ütemben megépült tűzivíztározó végleges földmunkáinak kivitelezése és a tározómedence burkolása. A másik fókusz Debrecen állomás úgy nevezett „Külső Fatér" területén egy kisállomás és vágánycsoport, illetve egy új üzemi épület létrehozása, a meglévő acél fűtőházi üzemi gyalogos felüljáró szerkezetének átépítése, valamint a 108-as vonal kétvágányú szakaszának folytatása a kezdőpont felé.

Ez zajlik tehát az ÉNYGÖ területén, de ezzel még nem értek véget a debreceni vonatkozású projektek.

A Debrecen Déli Gazdasági Övezetben ugyanis hasonló léptékű elképzelések vannak napirenden. Itt is közúti és vasúti infrastruktúra-fejlesztéseket terveznek. A debreceni Déli Gazdasági Övezet infrastrukturális fejlesztéséről szóló kormányhatározat alapján öt tervezésre (Debrecen keleti elkerülő út, 481.sz. főút fejlesztése, 47.sz. főút fejlesztése, csomóponti fejlesztések a 47. sz. és a 481. sz. főúton) irányuló közbeszerzési eljárás indul el tervezetten 2023. harmadik negyedévben.

Fontos vasúti fejlesztések is lesznek. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ami a vasutat illeti, ezeknek a beruházásoknak a célja a Debrecen Déli Ipari Park bővítése miatt a területen jelenleg áthaladó 106. számú Debrecen–Nagykereki (-Létavértes, 107) vasútvonal nyomvonalának korrekciója, illetve tehervonati terminál kialakítása. A fejlesztésre vonatkozóan megvalósíthatósági tanulmány készült, amelynek tartalmát a kormányzat és Debrecen is elfogadott még 2022-ben. Az ÉKM most arról számolt be, hogy

a beruházás előkészítésének következő lépése az engedélyezési tervek elkészítése. A közbeszerzési eljárás előkészítése is folyamatban van.

De ezzel még mindig nincs vége a debreceni projekteknek. Ugyanis az Építési és Közlekedési Minisztérium azért, hogy javítsa Debrecen gazdasági övezeteinek megközelítését további három (Rakovszky – Ótemető utcai, Hétvezér – Budai Nagy Antal utcai, Szoboszlói – Külsővásártér utcai csomópontok) építésre, illetve két (Vágóhíd utca, Nyíl utca) tervezésre irányuló közútfejlesztési közbeszerzési eljárás indítását tervezi 2023. harmadik negyedévében.

Milyen beruházások lesznek Iváncsán?

Az iváncsai ipari-innovációs fejlesztési terület kialakításával összefüggésben szintén közút- és vasútfejlesztési beruházások készülnek. A vonatkozó kormányhatározat alapján egy eljárás keretében indul meg a közútfejlesztési elemek kivitelezőjének kiválasztására irányuló feltételes közbeszerzés az idei harmadik negyedévben. A projekt keretében az iparterülethez közvetlenül kapcsolódóan 9,5 kilométeres út építésére, valamint Iváncsa belterületen egy 10,4 kilométeres út felújítása történik meg kerékpárút fejlesztésével együtt.

Az ÉKM szerint a kormány elkötelezett az Iváncsa község külterületén megvalósuló ipari-innovációs fejlesztési terület kialakításában, ennek pedig elmaradhatatlan része a területet kiszolgáló vasúti infrastruktúra fejlesztése is. Adonynál a 42-es vasútvonalból új építésű, zöldmezős, nyíltvonali normál nyomtávú 5,1 kilométer vasúti iparvágány kivitelezése valósul meg három szintbeni kereszteződéssel. Az ipari park szomszédságában megépül egy körülbelül 20 ezer négyzetméteres vasúti rakodó körüljáró vágánnyal és beton burkolatú rakodófelülettel.

A megvalósítás tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárása és az ajánlatok kiértékelése zajlik. Ennek eredménye alapján kezdődhet meg a megvalósítás.

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!