Tolvaj és gyilkos embercsempészek verték át a kommunista diktatúra elől menekülőket

R. Gyula az 1956-os forradalom után disszidált. Kanadában telepedett le. Felesége 1957-ben elhatározta, hogy követi férjét. Ebben az időben nagyon sokan próbáltak külföldre menekülni a nyugati országhatárnál - többen embercsempészek segítségét kérték. R. Gyuláné is így tett: É. Andrást kérte meg, hogy segítsen eljutnia a határig.  A férfi - aki jó ismerőse volt az asszonynak - egy Pest megyei község határáig vitte a nőt és azt hazudta, hogy várakozni kell még egy autóra. Közben több ezer forintot kért a nőtől a segítségért. Éjszaka volt, teljesen sötétben álltak lényegében a semmi közepén. A nő kifizette a pénzt, ezután a férfi hátulról lelőtte R. Gyulánét, a holttestet pedig egy bombatölcsérbe rejtette. Később elvitte onnan, és egy dögkútba dobta. Itt találták meg a rendőrök és hamar elfogták a gyilkost, akit nem sokkal később ki is végeztek. Az esetről persze részletesen beszámolt a sajtó is. Valószínűleg azért, mert (korabeli kifejezéssel) disszidálásról volt szó, és hangsúlyozni akarták, hogy akinek ilyesmi jár az fejében, az könnyen holtan végezheti. Az ötvenes évek végétől a kommunista sajtó egyébként folyamatosan beszámolt a szerencsétlenül járt disszidensekről és az embercsempészekről, szinte hetente jelentek meg az elrettentő esetekről szóló cikkek.

A gyilkos átverés

„Az 1956-57-ben a nyugati országhatár átlépésével motivált bűncselekmények száma időlegesen ismét megnövekedett. Több olyan eset fordult elő, amikor a tettesek a menekülni akaró áldozatukkal meg sem közelítették az országhatárt, hanem az ország belsejében – többnyire elhagyatott szántón vagy réten, egy-egy vizesároknál vagy csatornánál, fasornál – jelölték meg a határvonalat, amelyet átlépve a menekülő már Ausztriában érezheti magát" – írja Katona Géza: A bűnüldözés fél évszázada című munkájában. Úgy folytatta, hogy az áldozat jól járt, ha a képzelt határvonal átlépése után, véletlen találkozások során értesült arról, hogy Ausztriától még több száz kilométerre van. Több esetben azonban az történt, ami R. Gyulánéval:

az állítólagos embercsempész az elhagyott területen megölte a menekülőt, vagy rendőrök fogták el a disszidálni akarókat.

1957. februárjában akarta elhagyni az országot R. Gyuláné - Kanadába akart menni a férje után, aki néhány hónappal azelőtt menekült el Magyarországról. A nő egy férfiismerősét. É. Andrást kérte meg, hogy segítsen eljutnia a határig. A férfi hatezer forintot kért - ami akkor rengeteg pénz volt.

Az ígérte, hogy az asszonyt az egyik külföldi követség sofőrjének segítségével viszi át a határon.

Egy Pest környéki falu közelében beszélték meg a találkozót, de a diplomáciai rendszámú autó helyett É. András egy szekérrel jelent meg. Azt mondta a nőnek, hogy a külföldi követség sofőrjével kicsit távolabb találkoznak majd, ahová feltűnés nélkül a szekérrel tudnak eljutni.
Elindultak, mentek is néhány száz métert, aztán megálltak. A község határában várakoztak az ígért külföldi autóra.

Teljesen sötét volt, alig lehetett látni valamit az éjszakában. É. András ekkor elkapta a nőt, és meg akarta erőszakolni. Dulakodtak, a nő ellenállt. A férfi ekkor hátulról agyonlőtte az asszonyt, a holttestét pedig egy régi bombatölcsérbe rejtette, amelyet kukoricaszárakkal fedett le.

A holttestet másnap az arra járók találták meg, és azonnal jelentették a rendőrségen. De mire a helyszínelők odaértek volna, a holttest eltűnt.
É. András ugyanis közben elvitte, és a falutól öt kilométerre lévő dögkútba dobta, amit néhány nap múlva találtak meg. A rendőrség hamar eljutott É. Andráshoz, és be is bizonyosodott, hogy ő gyilkolta meg az asszonyt.
Az országos sajtó részletesen beszámolt az esetről - bizonyára azért, mert disszidálni akart a nő, és hangsúlyozni akarták a cikkben, hogy aki azon töri a fejét, hogy elhagyja az országot, könnyen így járhat, ahogy R. Gyuláné.
A Szabad Föld azt írta:

A gyilkos előre megfontolt szándékos emberölés és rablás miatt rögtönítélő bíróság elé került s a megölt életért életével fizetett."

Fegyverrejtegetésért is felelnie kellett a gyilkosnak.
A Népakarat című lap hasábjain arról számoltak be, hogy É. András házkutatásának során a lakásán nagy mennyiségű kincstári holmit találtak, amelyet az 1956. októberi események során lopott.

É. Andrást 1957. február 21-én végezték ki Budapesten.

Magyar menekült osztrák határőrökkel (Illusztráció) Forrás: Fortepan / Kleyer Éva

Elrettentő történetek a sajtóban

Az 1956-os forradalom után nagyon sokan akartak a nyugati határon át elszökni Magyarországról. A sajtó pedig részletesen beszámolt minden olyan disszidálási kísérletről, ami szerencsétlenül végződött. Nyilván azért, hogy elrettentse az embereket a disszidálástól.
A Tolna megyei Népújság 1956. december 19-én arról számolt be, hogy embercsempészeket lepleztek le és fogtak el. A történetet úgy írták le, hogy azt sugallták: a disszidálni akaró emberek valószínűleg meggondolatlanok voltak, és az embercsempészek lényegében kihasználták a menekülni akarók „szerencsétlenségét". A cikk pontosan így fogalmaz:
"A szerencsétlenség vámszedői munkához láttak, hogy kihasználják meggondolatlan emberek szerencsétlenségét. A rendőrség a közelmúltban őrizetbe vette Ny. Imrét és K. Ottót. Mindketten súlyos összegekért szállították a menekülőket a határövezetben Mosonmagyaróvárra. A félrevezetett utasoknak adtak egy-egy hamis címet, s kijelentették, hogy a megadott címen megtalálják a legjobb terepismerő vezetőt. H. István miskolci lakostól például így csikartak ki 1400 forintot.
Ugyancsak a napokban tartóztattak le egy másik embercsempésző csoportot. A csoport tagjai tehergépkocsikon almát szállítottak Budapestről Mosonmagyaróvárra. Klein nevű vezetőjük a Flórián térre rendelte a disszidálókat, s az almás ládák közé bújtatta őket. Klein és társai rengeteg pénzt szedtek el az utasoktól. Egy mérnök például 8000 forintot fizetett, hogy családostól a határhoz juthasson. De az embercsempészek kicsikarták a mérnök és felesége karikagyűrűjét is.
Az embercsempész-csoport közvetlenül a határ mellett, utasaival együtt lebukott. Klein, az akció szervezője Ausztriába menekült a letartóztatás elől."

Magyar menekült osztrák határőrökkel (Illusztráció) Forrás: Fortepan/ Kleyer Éva

Egy másik történet szerint az embercsempész elvitte valameddig a disszidálni akarókat, aztán magukra hagyta őket a pusztában.

"A Győr megyei rendőrkapitányság feljelentés alapján őrizetbe vette S. Sándort és barátját. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy félrevezették és megzsarolták a disszidálni szándékozókat. S. a Horvátkimlei Állami Gazdaságban vállalkozott rá, hogy a határon átjuttat 12 embert. Útközben egyre erősködött, hogy nem érdemes Ausztriába vinni a pénzt és az értéktárgyakat, mert ott úgyis elszednek mindent a menekülőktől. A csoport hiszékeny tagjai át is adtak 3000 forintot S-nek és barátjának. S. egy csomó karórát, télikabátot és más ruhaneműt is elszedett a disszidálóktól. Végül a Hanság mocsarába kalauzolta a csoportot, s egy nagy tisztáson kijelentette, hogy itt a határ. A mocsár közepén magukra hagyta a terepet nem ismerő menekülőket. Pedig a határ még 20 kilométernyire volt onnan."
A Délmagyarország 1957. május elsejei száma is egy szerencsétlen disszidálási kísérletről számolt be. Itt a menekülőket fogták el. A disszidálni akaró nő és a férfi is a korábban elmenekült házastársa után akart menni Nyugatra. Ebben az esetben sem sikerült átjutniuk a határon.
"A Szegedhez közeli déli határszakaszon a halárőrség elfogta B. Lászlóné és H. Alfréd gávai lakosokat, akik Jugoszláviába szándékoztak disszidálni. A nyomozás később kiderítette, hogy

B. Lászlóné, — aki egyéves kislányát és ötéves fiát is magával akarta vinni — előzetesen a magyarországi francia követségtől kapott elővízum segítségével Jugoszlávián keresztül Franciaországba disszidált férje után akart menni. H. Alfréd pedig állítólag felesége után.

"A két disszidens előzőleg megállapodott Sz. István ibrányi lakos embercsempésszel, aki 9 ezer forint készpénzért és egy aranyóráért elvállalta az üzlet lebonyolítását. Sz. István saját Pannónia motorkerékpárján utazott Szegedre, ahol kapcsolatba lépett V. Tamás ötödéves orvostanhallgatóval. Az orvostanhallgató —miután a 9 ezer forint készpénzt, s az egy darab aranyórát az embercsempészek magukhoz vették — taxin szállította ki, illetve kalauzolta el a határ mentén a disszidenseket. A sikeresnek vélt üzlet lebonyolítása után Sz. István és az orvostanhallgató visszautaztak Szegedre, ahol az egyik vendéglőben nagy dáridót csaptak a könnyen szerzett pénzből. A határőrség azonban idejében közbelépett, illetve a feltartóztatott disszidensek vallomásai hamarosan lebuktatták a mulatozó embercsempészeket, akik már előre ittak a medve bőrére. Az embercsempészeket őrizetbe vették, s majd a bíróság előtt felelnek tetteikért."
Hogy mi lett a disszidálni akaró két emberrel, arról nem szólt a cikk.

Magyar menekültek osztrák határőrökkel (Illusztráció) Forrás: Fortepan/Kleyer Éva

Az újságokban sokszor álságos, szívhez szóló írások is megjelentek - mint például a Dunántúli Napló 1957. július 16-i számában.

Ebben a cikkben a nőtanács ajánlotta fel, hogy ha a szülők bejelentik, hogy gyerekük disszidált, segít hazahozni a tékozló fiatalt. Persze, valószínűleg azért szólították fel a szülőket, hogy jelentsék, ha gyerekük külföldre menekült, hogy nyilvántartásba vegyék a családot, később fenyegetni, vagy akár zsarolni tudják a családtagokat.

A cikk így írt a hamis segítségnyújtásról:

"A megyei és a városi nőtanács nemrég felhívta a szülőket, hogy jelentsék be, ha gyermekük disszidált, mert hazahozataluk érdekében a nőtanács segítséget kíván nyújtani.

"Azóta már több szülő kereste fel a nőtanácsot és bemutatta disszidált gyermekének leveleit. A nőtanács ezért elhatározta, hogy szülőkből bizottságot alakít gyermekeik hazahozatala érdekében. Hogy a bizottságnak megfelelő anyagi fedezete legyen, elhatározták, hogy a Hazafias Népfronttal és a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel karöltve, július 18-án, csütörtökön délután 6 órakor műsoros estet rendeznek a helyi Művelődési Házban. A műsor keretében fellépnek az üzemi tánccsoportok és a Pécsett tartózkodó szovjet fiatalok, Komszomol-tagok. A műsoros est tiszta jövedelmét a disszidált gyermekek hazahozatalára fordítják."

A Délmagyarország című megyei lap 1957. március 26-i számában egy csaló embercsempészről számolt be – szintén azért, hogy elrettentsék a menekülni vágyókat. A cikk szerint Sz. Antal egykori tisztviselő február elején sógorával és nővérével együtt kiszökött Jugoszláviába, de másfél hét múlva visszajött. Itthon kapcsolatba került P. András és O. Istvánné kötegyáni lakosokkal, akik arra kérték, hogy segítse őket Jugoszláviába szökni. P.-ék mindenüket eladták, Szegedre jöttek és élelmiszerrel megpakolva indultak Sz. Antallal a határra. A sötétben kóboroltak a határ felé de az embercsempész eltévedt és egy dűlőúton irányította őket tovább, mondván, hogy ott van már a határ.

„Az segítségért 1900 forintot vett át tőlük, valamint élelmet, zsírt, szalonnát. A menekülők természetesen nem találták meg a határt, és jelentkeztek a rendőrségen, Elmondották, hogyan csapta be őket Sz. Antal. A disszidálók és az embercsempész ellen egyaránt eljárás indult."

- írták a cikkben.

Határátkelő 1980-ban (Illusztráció) Forrás: Fortepan/Szalay Béla

Hamis történet a hetvenes évekből

A disszidensekről szóló szerencsétlen történetekről az ötvenes évek végétől folyamatosan beszámoltak a lapok. De még a hetvenes években is furcsa, részletes beszámolókat lehetett olvasni.
A Délmagyarország 1975. május 18-i számában például egy egészen különös történetet írtak le.
A cikk szerint egy miskolci testvérpár – a 16 éves Éva és a 20 éves Levente – szülei Bécsbe disszidáltak, és rendszeresen hosszú leveleket írtak a gyerekeknek.
Az újság pontosan leírta, hogy miket írtak a szülők:

„Gyűjtsétek a pénzt, s rövidesen találkozni fogunk Bécsben. Ismerőseink segítségetekre lesznek majd, hogy mielőbb viszontláthassuk egymást."

A cikk szerint a Éva és Levente kezdetben nem vette komolyan a hírt, hogy szüleik nem akarnak hazatérni Bécsből. Arra gondoltak, hogy az „öregek" jól érzik magukat Bécsben, s egy-két hónapot ott töltenek még.
A cikk így folytatódik:
„Közben a szülőktől rendszeresen kapták a leveleket. Egy-egy élménybeszámoló-ízű levélben a szülők minden alkalommal emlékeztették a gyerekeket arra is, hogy a kettészakadt családnak rokonai élnek Amerikában, akik 1956-ban disszidáltak.

Tudjátok, gyerekek, Benjámin nagybátyátok Amerikában él, Józsi keresztapátok meg Kanadában. Náluk valamennyien megtaláljuk majd a számításunkat és vagyont is szerezhetünk

— szólt az egyik levél. Május 1-én a testvérek Leninvárosban ünnepeltek. Akkor még egyáltalán nem sejthették, hogy a szép ünnepség után — ahol a fiú és a lány valóban jól érezte magát — az éjszakát a rendőrségi fogdában fogják tölteni. Pedig pontosan így történt. Évát és Leventét a leninvárosi ünnepségen, délelőtt 11 órakor a nagymamájuk kíséretében két idegen fiatalember kereste, akik külföldi rendszámú gépkocsival érkeztek.

Értetek jöttünk, Bécsből, az édesanyátok küldött

— közölték érkezésük célját a testvérekkel. S hogy igazukat ne kelljen sokáig bizonygatni, egy borítékot adtak át Évának. A levélben ez volt olvasható: bizalommal legyetek a fiúk iránt, azért küldtem a fényképeket is (a borítékban Éva és Levente fényképe is benne volt), nehogy kételkedjetek.

Mennyi pénzetek van ?

— kérdezték az embercsempészek.

Négy-ötezer

— válaszolt Levente.

Az nagyon kevés!

—állapította meg a magasabb termetű csempész.

Legalább kétszer annyit szerezzetek, s utána indulunk a határra.

Levente az egyik rokonától ötezer forintot kapott kölcsön. A testvérek a pénzt, a legszükségesebb ruhaneműket és igazolványokat magukhoz vették, és délután a csempészek társaságában Budapesten keresztül az E5-ös úton robogtak Szegedre. Onnan Kelebia felé vették az irányt. Akkor pontosan 22 óra volt.

Hogy tudtok a határon átvinni?

— érdeklődött Éva.

Ne kíváncsiskodj, majd idejében megtudod azt is

— válaszolta a volán mögött ülő embercsempész."
A kétszeres „Egység Élenjáró Katona" címmel kitüntetett M. Béla határőr a kocsit megállította, az utasoktól elkérte az igazolványukat, majd bevitte őket az őrsre. A testvérek ellen tiltott határátlépés kísérlete miatt, az idegenek ellen pedig embercsempészés miatt tettek feljelentést. Hogy végül mi lett a testvérek sorsa, arról már nem írtak a lapok.

Forrás:
https://eletellenibuncselekmenyek.hu/blog/bunugyek/diplomaciai-kocsi-helyett-egy-szekeren-ment-richweiss-gyulaneert-akinek-holttestet-kesobb-egy-bombatolcserbe-rejtette.37.ahtml

https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1956_12/?query=disszid%C3%A1l%20embercsemp%C3%A9sz&pg=62&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1957_05/?query=disszid%C3%A1l%20embercsemp%C3%A9sz&pg=9&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1957_07/?query=disszid%C3%A1lt&pg=66&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1957_03/?query=disszid%C3%A1l%20embercsemp%C3%A9sz&pg=124&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1975_05/?query=disszid%C3%A1l%20embercsemp%C3%A9sz&pg=125&layout=s