Ilyen zöld pirulákat is árultak budapesti dílerek

Vágólapra másolva!
Közel 70 millió forint értékben foglaltak le kokaint, amfetamint, és marihuánát három helyi férfitól a budapesti rendőrök. A dílerek már őrizetben vannak, és akár rács mögé is kerülhetnek.
Vágólapra másolva!

A II. kerületi rendőrök és a BRFK Bűnügyi és Nyomozó Főosztály munkatársainak összehangolt akciója eredményeképpen három férfit fogtak el kábítószer-kereskedelem miatt.

A férfiak tavaly októbertől kezdve kereskedtek drogokkal Budapest-szerte, melyet egy terézvárosi és egy angyalföldi társasházban tároltak, adagoltak, és kínáltak eladásra.

Forrás: Police.hu

A budapesti rendőrök július 5-én házkutatást tartottak a két lakásban, melynek során összesen több mint 20 kiló drogot - marihuánát, amfetamint és kokaint -, 6,6 millió forintot, 735 eurót és drogok adagolására, csomagolására használt eszközöket találtak és foglaltak le.

A lefoglalt drogok értéke közel 70 millió forint.

A II. kerületi rendőrök a 30 éves O. M.-et, a 29 éves S. S.-t és a 27 éves K. N.-t kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki. Mindhárom férfit őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatásukat - írja a Police.hu.