A hírek szerint Varga Judit vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es EP-választáson, ezt a hírt a miniszter egyelőre nem erősítette meg, mivel a konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges, de azt elmondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban, hogy az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét.
Hozzátette, úgy gondolja, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésekor elvállalt, elvégezte.
Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben.
"Decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra" – mondta.
Hozzáfűzte, egy egész kormányzati struktúrát állítottak fel az elmúlt hónapokban a 2024 második szemeszterében esedékes uniós elnökségük sikeres lebonyolítása érdekében.
Varga Judit arra a kérdésre, miszerint van-e bármi esély Európában egy konzervatív fordulatra, azt válaszolta, hogy "vannak biztató jelek". Szerinte
egyre több állampolgár szeretne visszatérni azokhoz az alapértékekhez, amelyeket ezek a pártok képviselnek.
Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban, felhívta arra a figyelmet, hogy „nagyon át kell gondolni a következő időszak stratégiai lépéseit".
Az európai uniós pénzek kérdéséről elmondta, hogy „az uniós aktusokat, döntéseket meg lehet támadni az Európai Unió Bíróságán, de ennél sokkal nagyobb a politikai probléma".
Varga Judit megerősítette, hogy magyar EU-s elnökség egyik prioritása lesz, hogy „igen alaposan megvizsgálja a jogállamiság érvényesülését az európai uniós intézményeknél is".