Kiderült, mikor állhat helyre a forgalom Újfehértó és Hajdúhadház között

Hajdúhadház, 2023. május 8., tehervonat baleset, baleset, vonat,
Hajdúhadház, 2023. május 8. Drónnal készített képen az előző nap Hajdúhadház és Újfehértó között kisiklott tehervonat kocsijai 2023. május 8-án. Valószínűleg több napig is eltart a vasúti pálya helyreállítása a Záhonyból Hegyeshalmon át Ausztriába tartó, vasércet szállító tehervonat balesete után. A harmincöt kocsiból álló szerelvény kilenc kocsija siklott ki, teljesen elzárva a kétvágányú, villamosított pályaszakaszt. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Várhatóan a jövő héten indulhat újra az egyik vágányon a vonatforgalom Újfehértó és Hajdúhadház között, azután kezdődhet meg a hétvégi tehervonat-balesetben súlyosabb károkat szenvedett másik vágány helyreállítása. Korábban beszámoltunk róla, hogy egy vasércet szállító tehervonat kilenc kocsija kisiklott Újfehértó és Hajdúhadház között.
Vágólapra másolva!

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón csütörtök délután közölte:

a műszaki mentés és teljes vasúti pálya helyreállításának költsége meghaladja az egymilliárd forintot.

Vasárnap délelőtt siklott ki egy vasérccel rakott tehervonat kilenc kocsija Újfehértó és Hajdúhadház állomás között, a Hajdú-Bihar vármegyei Téglás közelében. A kisiklott vasúti kocsik egy része felborult és járhatatlanná tette a pályaszakaszt.

Hadnagy Attila csütörtökön elmondta,

valamennyi kisiklott vagont visszaemelték a pályára és bevontatták a közeli hajdúhadházi vasútállomásra,

ezzel szabaddá vált a munkaterület a vágányok és a vasúti pálya helyreállítására.

Drónnal készített képen az Hajdúhadház és Újfehértó között kisiklott tehervonat kocsijai 2023. május 8-án. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A vagonok által használt pálya sokkal nagyobb károsodást szenvedett, mint a másik, jobb oldali vágány, a vonatközlekedés biztosítása érdekében viszont ezzel kezdik a helyreállítást - ismertette a szakember.
Hozzátette, 140 méteren kicserélik a vasúti síneket és 240 vasbetonaljjal teljesen újjáépítik a felső ágyazatot, ezután kezdenek hozzá a felsővezeték rekonstrukciójához.

A tervek szerint a jövő héten indulhat el a vonatforgalom villamos vontatással a jobb vágányon.

Ezt követi a kisiklás helyén teljesen használhatatlanná vált bal pálya alépítményének és földművének helyreállítása, ami sokkal nagyobb felújítási munka lesz - részletezte Hadnagy Attila.
Kitért arra, hogy ezen a vágányszakaszon mintegy

3600 méter sínt és csaknem 4500 vasbetonaljat kell kicserélni,

emellett közel 3 ezer tonna ágyazati anyag beszállítása és a vágányba építése lesz szükséges a teljes helyreállításhoz.

Megjegyezte, a három kidőlt felsővezeték-tartó oszlop pótlása után lehet a felsővezeték-hálózatot helyreállítani. A munkálatok a becslések szerint - a sérült pályarészek állapotától függően - körülbelül egy hónapig fognak tartani.

- fogalmazott a MÁV szakembere, jelezve, a baleset okait a rendőrség és a vasúttársaság vasútbiztonsági szolgálata továbbra is vizsgálja.

Kérdésre válaszolva Hadnagy Attila elmondta, körülbelül

ötszáz tonna rakomány borult ki a baleset miatt a vagonokból.

Emellett a műszaki mentés során jelentős mennyiségű vasércpelletet kell kézi erővel kilapátolni a felborult kocsikból azért, hogy a daru be tudja emelni a vágányra a sérült kocsikat.