Az oldal azt írja, hogy a baleset kedd reggel a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél történt, azaz a Puskás Ferenc Stadion megállónál.
A helyszínen ott vannak a mentősök és rendőrök is.
A lap szemtanúkra hivatkozva azt írja, hogy az autós több embert elütött.
A rendőrség azt írja, hogy
az autós öt embert elsodort.
Az is írják, hogy a balesetben ketten könnyebben megsérültek; őket a mentők a helyszínen ellátták.
A gépjármű vezetője azt mondta a rendőröknek, hogy rosszul lett, ezért hajtott fel a járdára.
A mentők kórházba vitték a 27 éves sofőrt.
Azt is írta a Bors, hogy egy autó felpattant a patkára, így ütött el több embert.
Ott álltunk a zebránál, vártuk a zöld lámpát, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy egymás hegyén-hátán borulunk
- nyilatkozta a Borsnak egy szemtanú.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.