Brutálisan elvertek egy férfit Pápán

Vágólapra másolva!
Több embernek is adott el drogot egy pápai férfi, amelyből alkalmanként maga is fogyasztott. Mint kiderült, nem ez volt az egyetlen bűne: egy féltékenységi vita miatt a lakásában elverte az ismerősét, majd nagytestű kutyáját is ráküldte.
Vágólapra másolva!

2022. június 21-én délelőtt Pápán a rendőrök elfogtak egy 46 éves helyi férfit, aki épp egy fecskendőben tárolt drogot adott át az egyik ismerősének. Őrizetbe vették és letartóztatták. A szakértői vizsgálat megerősítette, hogy kábítószer volt, és a férfi maga is drogozott. A férfi 2021 nyarától 2022 februárjáig négy embernek adott el drogot. A nyomozás során kiderült, hogy 2021. december 10-én

féltékenységből a lakásába csalta és többször ököllel megütötte az egyik ismerősét,

aki emiatt megsérült, és amikor megpróbált elmenekülni,

a támadó ráuszította a nagytestű kutyáját.

Forrás: Police.hu

A 46 éves pápai férfi ellen

kábítószer-kereskedelem, súlyos testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt indítottak eljárást.

A pápai rendőrök befejezték a nyomozást, amelynek az iratait átadták az illetékes ügyészeknek - írja a Police.hu.