Villogó rendőrautó előtt ült a volán mögé egy részeg férfi Budapesten - videó

Vágólapra másolva!
December 30-án este a Bajcsy-Zsilinszky úton egy férfit igazoltattak a rendőrök, aki egy bérautót vezetett. Mint kiderült, ivott mielőtt a volán mögé ült. Kevesebb mint egy órával később egy másik, szintén részeg férfi akarta elvinni ugyanazt az autót úgy, hogy a rendőrök ott álltak mögötte, szirénáztak és kameráztak.
Vágólapra másolva!

Pénteken hajnalban egy bérelhető autó sofőrjét igazoltatták a rendőrök. A szonda kimutatta, hogy ivott vezetés előtt.

A 37 éves férfi bevallotta, hogy legurított 3 sört mielőtt a volán mögé ült.

Abban reménykedett, hogy a kihalt utcákon nem fog rendőrrel találkozni.

48 perccel később egy másik férfi szállt be ugyanabba a bérelhető kocsiba.

A rendőrök már akkor felkapcsolták a szirénájukat, amikor látták, hogy a férfi bizonytalan járással közeledik a kocsi felé.

Ez azonban nem zavarta a részeget. Beszállt az autóba és beindította. Éppen elindult volna, amikor a rendőrök megállították. Jól látták, a 24 éves férfi is részeg volt. A rendőrök mindkettejüknek elvették a jogosítványát és fel is jelentették őket.